Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. új folyam I. kötet (Budapest, 1900)
- 581 ezek közt panaszlóra is, haszonaránylag kivetette, az eljárási költségekkel végül a panaszlót terhelte. Ezen határozat ellen panaszló B. vármegye közigazgatási bizottságához felebbezett. A felebbezésben az alispáni határozat három irányban van megtámadva. Először is az egész igazolási, illetve engedélyezési eljárás helyességét, másodszor az építési és fentartási költségekre vonatkozó hozzájárulási arányt, végül a tárgyalás alkalmából felmerülő eljárási költségekkel való terhelést támadja. A közigazgatási bizottság a felebbezést részletes indokolással elutasította, s az alispáni határozatot helybenhagyta. Ezen bizottsági határozat ellen van a panasz, illetőleg fellebbezés intézve. Ebben felebbező már a munkálatok építési és fentartási költségeire vonatkozó részt nem panaszolja, egyedül csakis az engedélyezési és az eljárási költségekre vonatkozó részt teszi kifogás tárgyává. Miután pedig a vízi ügyek ily eseteit az 1896. évi XXVI. t.-czikk nem utalta e biróság hatáskörébe, mert e törvény 57. §-ának 6. pontja csakis annyiban sorolta a vizimű átatakitására vonatkozó ügyeket e biróság ügykörébe, a mennyiben a munkálatok költségeihez' való hozzájárulás kötelezettségéről és mértékéről van szó, ezért a panaszt illetékességi szempontból elutasítani, s a földmivelésügyi miniszterhez illetékes elintézés végett átküldeni kellett. Magánosok által készített vizmunkálatok költségeihez való hozzájárulás az engedélyezési eljárás szerint állapítandó meg. Ily ügyekben a közigazgatási bizottság határozata ellen nem a földmivelési miniszternél, hanem a kir. közigazgatási bíróságnál keresendő a jogsegély. Á m. kir. földmivelésügyi miniszter 1897. évi 17,603. sz. határozata: Özv. W. M. malmához tartozó zsilipépitési és fentartási, valamint a malomárok tisztogatási költségeihez való hozzájárulás arányának meghatározása ügyében felterjesztését, hivatkozva az 1885. évi XXIII. t.-cz. alapján a magánosok, illetve társulati szervezettel nem biró érdekeltségek által létesített vizi munkálatok költségeihez való hozzájárulás megállapítása körüli eljárás tárgyában kiadott körrendeletemre, azzal küldöm vissza alispán urnák, hogy ezen ügy harmadfokon leendő felülbírálására magamat illetékesnek nem tartom, mert az ily kérdések az idézett körrendelet értelmében az engedélyezési fokozatok szerint birálandók el, s az alispáni határozatok a közigazgatási bizottság felülbirálata alá bocsátandók, a közigazgatási bizottság határozata ellen egyesek által emelendő panaszok pedig az 1896. évi XXVI. t.-cz. 57. §-a által a közigazgatási biróság hatáskörébe utaltattak. A vízhasználatra jogosítottak terhére megállapított hozzájárulási összegek behajtása csakis azon értékek terhére rendelhető el, melyeknek a munkálatból származó haszna a hozzájárulási költség megállapítására jogczimül szolgál. A m. kir. belügyminiszter 1897. évi 65^865. sz. határozata. Községek által teljesített oly vizi munkálatok költségei, melyek a községi beitelkek vagy az egész községi határ érdekében voltak szükségesek, a községi teherviselési kulcs szerint rovandók ki. Egyesek érdeiket érintő vizimunkálatok költségei pedig az 1885. évi XXIII. t.-cz. által előirt hozzájárulási eljárással vetendők ki. A m. kir. földmivelésügyi miniszternek a m. kir. belügyminiszterhez intézett 1897 évi 23,602. sz átirata: Az M. és K. községek határát veszélyeztető belvizek levezetési költségeinek viselése ügyében következőkről van szerencsém Nmgodat értesiteni: