Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

— 410 — s illetőleg jótállására azonnal szabadon bocsátotta: a btk. 193. §-ábán meghatározott törvényellenes elfogás vagy letartóztatásnak csak megkezdését, vagyis az eme § súlya alá eső vétség kísérletét képezheti; a mi azonban a btk. 65. §-ának második bekezdéséhez képest, minthogy a törvény különös részében büntetendőnek nem mondatik: a jelen esetben szintén nem büntethető. Büntetendő tehát vádlott e cselekményében csupán az emiitett tettleges bántalmazás, a mi tekintettel arra. hogy jelentéktelenebb eredményénél fogva súlyosabb beszámítás alá eső cselekményt nem képez, csakis a btk. 473. §-ában meghatározott hivatali hatalommal való visszaélés vétségét foglalja magában s ezért volt vádlott egyedül az utóbbi vétségben bűnösnek kimondandó. Kir. Curia: Téves a kir. tábla Ítélete indokaiban megállapított azon felfogás, mely szerint vádlott ellenében azért nem mondható ki a személyes szabadság jogtalan megsértésének vétsége, mert azzal, hogy a nevezett vádlott, mint városi rendőr M. Ferenczet a városi kapitány elé bekísérni akarta s azt e czélból mintegy 20 lépésnyire maga előtt hajtotta, e közben kezével és fegyvere agyával lökdöste és ütötte, azonban később Sz. Gyula felszólítására szabadon bocsátotta, a btk. 193. §-ában meghatározott ismérvek nincsenek kimerítve s a kiemelt tényekkel a megjelölt vétségnek csakis kísérlete van megvalósítva, mely azonban a törvény külön rendelkezésének hiányában nem büntetendő. Téves e megállapítás azért, mert ez azt látszik feltételezni, hogy a kérdéses vétség befejezéséhez M. Ferencznek a kapitányhoz való kisérése, illetőleg ennek a kapitány elé állítása lett volna szükséges, és hogy mindaddig, mig ez nem következett be, a cselekmény a kísérlet stádiumában maradt. Ezen felfogással nyílt ellentétet képez a btk. 193. § ában meghatározott azon rendelkezés, mely szerint a kérdéses vétség létrejő, tehát befejeztetik, ha «a közhivatalnok hivatali hatalmával visszaélve törvényellenesen valakit elfogat, elfog vagy letartóztat)), a mi világosan azt jelenti, hogy maga az «elfogás» ténye, minden további elkísérés, elővezetés, valamely helyre szállítás vagy személy elé állítás nélkül is kimeríti, a többi kellékek fenforgása esetében, a 193. § alá eső vétséget. Minthogy pedig «elfogás», «letartóztatás» alatt valakinek fizikai erővel, vagy illetékes hatósági tekintélylyel abban való akadályozása értetik, hogy tartózkodása helye fölött saját akarata szerint rendelkezzék, tehát holléte, esetleg maradása, vagy menetele, vagy szállítása tekintetében egy másik erő, fizikai vagy közhatósági hatalom kényszere alá helyeztetik, ez pedig a íénforgó esetben tényleg megvalósult: ez okból a személyes szabadság jogtalan megsértéséhez szükséges külcselekvés már az elkísérés megkezdése előtt s akkor be volt fejezve, midőn vádlott M. Ferenczet fogolynak nyilvánította, ezt az ő rendőri hatalma alá helyezte s hová-menetelérőlT elkisértetéséről mint rendőr rendelkezett. Azon körülmény, hogy vádlott mielőtt még foglyával megérkezett volna a városi kapitányhoz, azt elbocsátotta, ha a cselekmény büntetendő voltának létrejöttéhez szükséges feltételek feníorognak, nem szünteti meg a cselekmény büntetendő voltát; mert a kérdéses vétség folytonossági bűncselekmény (delictum continuum) lévén, ez az elfogatástól a szabadság visszaszerzéséig szakadatlanul tart, és ha a bevégző cselekedettől kezdve bármikor megszűnik: ezzel csupán a már bevégzett büntetendő cselekmény tartama rövidíttetik meg, de a már bevégzett cselekmény be nem végzetté nem válhatik és így kisérletté többé nem tétethetik. A királyi tábla Ítéletének indokai alapján tehát vádlott nem lett volna a btk. 193. §-ában meghatározott vétség alól felmentendő, azonban fel volt mentendő az alól azért, mert vádlott cselekményét, vásár-sokadalom alkalmával követte el, a midőn neki a rendre ügyelni s mindannak