Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. II. kötet (Budapest, 1895)

— 138 — XL. t.-cz. 136. §-a alapján 20 írt pénzbüntetésben, nem fizethetés esetében 2 napi elzárásban, továbbá 39 kr. eljárási és a felmerülhető tartási költsé­gek megfizetésében marasztaltatott el, az elmarasztalt által közbetett feleb­bezés folytán felülvizsgáltatván, indokainál fogva oly hozzáadással hagyatik helyben, hogy a hitelesítetlen űrmértékek elkoboztatni és az 1887. évi VIII. t.-cz. 2. pontjában megjelölt czélokra értékesíttetni rendeltetnek. Az eljárási költségek töröltetnek, mert a szolgabírói hivatal székhelyén eszközölt rendőri vizsgálatért sem a szolgabírói kiküldöttet, sem pedig a községi elöljárókat díjazás nem illeti meg. Vadászati kihágási ügyben panaszlott felmentése esetén Községei a panaszos ellen megítélendők s ha a panaszt vadásztársulat tette, a költségek megfizetésére nem a vadásztársulat, hanem a feljelentést tevő elnök vagy tag kötelezendő. A m. kir. belügyminiszter 1894. évi 844. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú ítélete, mely szerint a központi járás főszolgabirája által hozott elsőfoku Ítélet helybenhagyásával B. B. ide­gen vadászterületen és tiltott időben vadászás miatt az öesényi vadásztár­sulat panaszára ellene folyamatba tett kihágás vádja és annak jogkövetkez­ményei alól felmentetett, a felmerült 11 írt eljárási költség megfizetésében pedig feljelentő vadásztársulat marasztaltatott el, a panaszos által közbetett felebbezés folytán felülvizsgáltatván, felmentő, nem felebbezett részében érintetlenül hagyatik, felebbezett s az eljárási költségeknek panaszos vadász­társulat terhére történt megítélését illető része pedig indokainál fogva oly kiigazítással hagyatik helyben, hogy a felmerült 11 frt eljárási költség meg­fizetésére az 1883. évi XX. t.-cz. 45. §-a értelmében feljelentést tett D. P., mint az öesényi vadásztársulat elnöke, köteleztetik. Kihágási ügyben jogerős Ítélettel marasztalt, azonban tényleges hadi szolgálatra behívott egyének után a büntetés foganatosítása alkalmából felmerült élelmezési költ­ség a katonai hatóságnak az előre nem látott költségek alapjából térítendő meg. A m. kir. belügyminiszter 1889. évi 4843. sz. határozata: Vonatkozva hozzám felterjesztett jelentésére felhívom Budapest főkapi­tányát, hogy kihágási ügyben jogerős Ítélettel elmarasztalt L. S. után fel­merült 94 kr. élelmezési költséget a m. kir. első honvéd gyalog féldandár parancsnokságának az előre nem látott költségek alapjából fizesse ki, aztán ezen összeg behajtása iránt szokott módon intézkedjék és jövőre is hasonló esetekben szintén ezen módon járjon el, de az eredményről ide mindig jelen­tést tegyen. Feljelentő panaszos részére a feljelentés szerkesztése czimén kihágási ügyben semminemű költség meg nem állapitható. A m. kir. belügyminiszter 1890. évi 3979. sz. határozata: A vármegye alispánjának másodfokú Ítélete, mely szerint a körmendi járás főszolgabirája által hozott elsőfoku Ítélet nem felebbezett részének érintetlenül, felebbezett részének helybenhagyásával T. L. fóldmives^ ide­gen területen engedély nélkül való vadászat által elkövetett kihágás miatt

Next

/
Thumbnails
Contents