Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)

— 22 Bécsben született Jozefa nevii leánya is követi. Minthogy pedig a magyar állampolgárságnak az 1879. évi L. t. cz. 31. §-ához képest távollét által való elvesztésre Sehoth Istvánra nézve, ki még 1873-ban halt meg, azon okból sem alkalmazható, mert a törvény hatálybalépte előtt távozott el a magyar korona területéről s igy távolléte a törvény 48. §-ának 3. bekezdése értelmében csak a jelen törvény hatályba lépte napjától számitott tiz év után tehát 1890. évi június hó 8-án járt volna le. E szerint tehát nevezettnek leánya Sehoth Jozefa, 1888. évi január 8-án, mint nagykorúságának beállta napján, néhai atyjának 1873-ban még fennállott magyar honosságát s községi illetőségét birta, de különben is a távollét ő reá nézve honosságának hivatalból való tárgyalása folytán 1887-ben megszakittatott. Minélfogva fehivom a vmegye közönségét, hogy a szóban forgó illetőséget törvényszabta módon az 1886. évi XXII. t.-czikk 18. §-a értelmében hozandó fokozatos határozatok utján igyekezzék megállapítani, e részbeni eljárása eredményéről pedig az összes iratok felterjesztése mellett hozzám mielőbb jelentést tegyen. Az elbocsátási okirat kézbesitése napjául nem azon nap tekintendő, a melyen azt a kivándorló fél igazolt képviselője, hanem azon nap, a melyen azt az önjogosult kivándorló sajátkezüleg vette át. A m. kir. belügyminiszternek 1889. évi 33,181. sz. határozata: E. A. kivándorlási ügyében kelt jelentés kapcsán ugy a jelen esetben, mint a jövőben is hasonló esetekben való szem előtt tartás végett értesitem (az alispánt) hogy az elbocsátási okirat kézbesitése napjául nem azon nap tekintendő, a melyen azt a kivándorló fél igazolt képviselője, hanem azon nap, a melyen azt az önjogosult kivándorló sajátkezüleg vette át. Ebből kifolyólag felhivom, hogy jelen esetben is a fent megjelölt kézbesitési napot jelentse be. Gyámság vagy gondnokság alatt álló és külföldön tartózkodó egyén távolléte csak önrendelkezési képességének visszanyerésétől fogva számitható. A m. kir. belügyminiszter 1891. évi 5025. sz. határozata: A sz. kir. város tanácsa felterjesztésében azon kérdés eldöntését kéri, vájjon eredetileg ottani illetőségű és gondnokság alá helyezett S. B., tekintettel arra, hogy gondnokának S. J.-nak beismerése szerint 30 év óta szakalanul Magyarországon kivül tartózkodik, illetőségi vagy uti okmányt soha sem nyert és magyar állampolgárságának fentartását be nem jelentette, azonban X. szab. kir. város árvaszékénél részére értéknemüek kezeltetnek, magyar állampolgárságát távollét által elvesztette-e avagy pedig magyar állampolgársága az által, hogy nevezettnek vagyona a városi árvaszék által kezeltetik, fentartottnak vétessék-e? Az 1879. évi L. t.-czikknek rendelkezéseiből kitűnik, hogy a magyar állampolgárságnak ugy honositás által való megszerzése, valamint elbocsátás által való elvesztése csak azon feltétel alatt következhetik be, ha az illető rendelkezési képességgel bir, vagy ha ennek hiányát törvényes képviselőjének beleegyezése pótolja, illtőleg az elbocsátásnál, ha a gyámság vagy gondnokság alatt álló egyén elbocsáttatásához a gyám vagy gondnok beleegyezése gyámhatóságilag jóváhagyatik. A törvény ezen intézkedéséből világos, hogy a rendelkezési képesség hiánya mellett állampolgári jogot önállólag senki meg nem szerezhet. A törvény