Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)

- 197 — telenség miatt feloldom, mert a választott bizottsági tagsági vitás esetekben nem a vármegye közönsége, hanem az 1886. évi XXI. t.-cz. 33. §-a máso­dik bekezdése értelmében elsőfokulag az igazoló, másodfokulag az állandó bíráló választmány van hivatva határozni. b) Legtöbb adót fizető bizottsági tagoh. A törvényhatósági bizottsági virilis-névsor összeállításánál, az egyenes évi állam­adóba az általános jövedelmi pótadó beszámítandó. A névjegyzék összeállításához azon évi adókimutatás használandó, a mely év végén a kiigazítás történik. A m. kir. belügyminiszter 1883. évi 3503. sz. határozata: A vármegye törvényhatósági bizottságának azon határozatát, melylyel a törvényhatósági bizottság legtöbb adót fizető tagjainak 1883. évre kiiga­zított névjegyzéke megerősíttetett, az az ellen Sz. Antal és S. Gyula által közbevetett felfolyamodások folytán felülvizsgálván, azt a felfolyamodások félretétele mellett helybenhagyandónak találtam; mert a szóban levő névjegyzék összeállításánál követett és Sz. Antal felebbező által kifogásolt azon eljárás, hogy az adóösszegeknél, az általános jövedelmi pótadó is számításba vétetett, az e részben követett általános gyakorlattal szemben, mely szerint ezen pótadó, az egyenes államadók soro­zatába tartozónak tekintetvén, szintén számításba vétetik, észrevétel alá nem eshetik; s mert végül helyt nem foghat felebbezőnek azon kifogása sem, mintha a szóban levő virilis-névjegyzék összeállítása az 1882. évi adókimutatások alapján helytelenül eszközöltetett volna, minthogy a legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegyzékének a következő évre való egybeállításánál, a hivatkozott törvény intentiójának megfelelő országos gyakorlathoz képest, mindenkor az azon évre kivetett eg3^enes adó veendő alapul, mely év végén a kiigazítás eszközöltetik. A legtöbb adót fizetők névjegyzéke összeállításánál az egyenes államadóba az életjáradékadó is beszámítandó. A. m. kir. belügyminiszter 1886. évi 51,505. sz. határozata: Gróf B. Ferencznek felfolyamodványát, melyben tekintettel arra. hogy az adóhivatal téves kimutatása folytán a legtöbb adót fizető megye­bizottsági tagoknak 1879. évre megállapított névjegyzékéből kihagyatott, és hogy adókönyvecskéjét az adóhivataltól csak most szerezhetvén meg, a tör­vényhatósági közgyűlés előtt igényét annak idején nem érvényesíthette, ezen névjegyzékbe leendő felvételét 1808 frtnyi évi állami adója alapján elrendeltetni kéri, további eljárás végett oly felhívással küldöm meg a vmegye közönségének, hogy miután az 1870. XLII. t.-cz. 23. §-a (1886. évi XXI. t.-cz. 26. §-a) értelmében a szóban levő névjegyzék megállapításánál a törvényhatóság területén élvezett jövedelem összes egyenes államadója, tehát az életjáradék utáni adó is számításba veendő; miután továbbá az adó­hivatal téves kimutatása miatt felfolyamodó joghátrányt nem szenvedhet:

Next

/
Thumbnails
Contents