Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)

ügyraiuiszter ur azon felvilágitása következtében, miszerint a kánoni jog analógiája szerint a 14 éves figyérmek 8 a 12 éves leánygyennek már bo esátható a honpolgári eskü letételére. A második kérdésre nézve azonban az ez iránt meghallgatott igazságügyminiszter és az előadó miniszter kö"tt véleményeltérés áll fenn. Ugyanis az igazságügyminiszter a törvény 8. 5. és 6. pontjában emiitett kellékek megtételét, t. i. hogy a honosítandó bir annyi vagyonnal, vagy oly keresetforrással, a melyből lakhelye körülményeihez képest magát és családját eltarthatja, továbbá hogy az adózók lajstromába 5 év óta be van vezetve, annyira szükségesnek tartja, hogy azok nélkül — nézete szerint — a honositás meg nem történhetik, meg akkor sem, ha mint a jelen esetben a szóban forgó kellékekkel az idegen állampolgárságukat fentartó szülék birnak. Ellenben az előadó miniszter ur nézete oda terjed, hogy tekintve azt. mikép a szóban forgó kiskorúakra nézve a honosítási törvény 8. §-a 1., 2., 3. és 4. pontjaiban felsorolt kellékek kimutatva lettek, mi által a törvény kívánalma szerint igazolva van. hogy a kért honositás az illetők komoly s jól megfontolt elhatározása s hogy oly idegenek honosításáról van szó. kik előreláthatólag az állam hasznos polgáraivá fognának válni; tekintve továbbá, hogy a kiskorú honositandók szülei Magyarország területén máris több mint öt év óta folytonosan tartózkodnak s az országnak hasznos s adózó lakói és e szerint saját személyükre nézve a többször említett szakasz 5. és 6. pontja feltételeinek is eleget tettek : tekintve végre, hogy itt oly különleges esetről van szó, melyről a törvény bizonyára csak azért nem intézkedett, mert a törvény alkotása alkalmával ily eset felmerülése figyelembe nem vétetett, azonban a törvény szellemével, mely az anyagi viszonyokra vonatkozó honosítási kellékek felállítása által csupán arra nézve kivánt biztosítékot szerezni, hogy az ország terhére válható, anyagi támasz nélküli egyének ne vétessenek fel a honpolgári kötelékbe, a jelen esetben szóban levő egyéneknek honosítása nem ellenkezhetik: véleménye szerint a mennyiben a törvény a kiskorúak honosítását is megengedi s a kiskorúak a most emiitett teltételeknek egyénileg a legritkább esetekben felelhetnek csak meg s az itt szóban levő esetben az életben levő s az országban lakó és adózó szülék folyamodnak kiskorú gyermekeik honosításáért, a többször idézett törvény 8. §-a utolsó bekezdéseben foglalt rendelkezés analógiájához képest, vagyis az örökbefogadottaknál megengedett mód szerint a kért honositás megadható s az e részben most ajánlott eljárás a törvény szellemével összeegyeztethető lenne, csupán egy kötelező nyilatkozat volna a szülőktől meg kérendő arra nézve, hogy honosítandó gyermekeik eltartásáról s vagyoni helyzeteik biztosításáról kellőleg gondoskodtak. Határoztatott: A minisztertanács nem tarthatja ugyan magát illetékesnek a törvény általános magyarázására, a fenforgó eseteket illetőleg azonban a minisztertanács többsége, — az igazságügyminiszter ur ragaszkodván fenébb jelzett álláspontjához — oly nézetben van. hogy a szóban levő honositási kérelmek teljesíthetők. A visszahonosítási kérelem az 1879. évi L. t.-czikk 39. §-a alapján csak akkor teljesíthető, ha az illető egyén idegen állampolgárságot nem szerzett; a 40. §. alapján pedig csak azon esetben, ha az országban állandóan megtelepedett. A m. kir. belügyminiszter 1890. évi 89.654. sz. határozata : K. sz. kir. város polgármesterének. M. F. J. b—i lakosnak visszahonosítási kérelme tárgyában kelt jelentésével felterjesztett iratokat azzal a ki-