Közigazgatási elvi határozatok egyetemes gyűjteménye. I. kötet (Budapest, 1895)
- 100 értelmében bordélyház nyithatása hatósági engedélyhez van kötve s hogy ugyancsak az emiitett szabályrendelet 22. §-a értelmében a titkos kéjelgés tiltatik, elkövetői és azok, kik arra alkalmat szolgáltatnak, büntetendők; tekintve, hogy B. M. a kéjnőkre vonatkozó ezen hatósági szabályokat szegte meg; cselekménye a kbtk. 81. §-ában körülirt kihágás tényálladékát látszik magában foglalni s az e miatti eljárást az 1880. évi XXXVII. t.-cz. 41. §-ának 1. pontja értelmében a közigazgatási hatóság hatáskörébe kellett utalni. Az 1878. évi V. t.-czikknek a rendőrkapitány által hivatkozott 247. §-a a most szóban forgó esetben azért nem nyerhet alkalmazást, mert se a feljelentésben, se az eddigi eljárás során nem merült fel adat arra nézve, hogy B. M. oly nőnek adott volna alkalmat a kéjelgésre s oly nőket szerzett volna a bordélytulajdonosok részére, a kikhez szülői, gyámi, gondnoki, nevelői, tanitói vagy felügyelői viszonyban állott volna, a btkv. 247. §-ában körülírt nőcsábitás bűntettét pedig csakis azok követhetik el, a kik az elcsábított nővel a most emiitett viszonyban állanak. Katonai háromszögelési jel megrongálása miatt indított ügy elbirálása a kir. biróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1892. évi deczember 27-én hozott határozata : A kir. minisztérium a S. Jánosné szül. D. Zsuzsánna vazseczi lakos ellen, katonai háromszögelési jel megrongálása miatt indított ügyben a liptóujvári kir. járásbíróság és Liptó vármegye újvári járásának főszolgabirósága között felmerült hatásköri összeütközési esetet 1892. évi deczember hó 27-ik napján tartott tanácsában megvizsgálván, következőleg határozott: Jelen ügyben az eljárás a kir. biróság hatáskörébe tartozik. Indokok: A feljelentés szerint a Vazsecz községtől északnyugotra fekvő magaslaton a «Predlazi» nevű háromszögmérési ponton hatóságilag felállított háromszögelési jelző megsemmisítve táláltatott s a csendőri nyomozat szerint a kérdéses háromszögelési jelzőt S. Jánosné szül. D. Zsuzsánna szándékosan rongálta meg azért, hogy az az által elfoglalt földet felszánthassa. Ezen cselekmény az 1891 : XLI. t.-cz. 4. § ába ütköző vétség ismérveit látszik magába foglalni és miután ezen vétségre nézve a hatáskör megállapítása tekintetében az idézett törvény különös intézkedést nem tartalmaz, az 1880: XXXVII. t.-czikkben nevezetesen annak 39. és 40. §-aiban foglalt azon általános rendelkezésnél fogva, mely szerint a vétséget képező cselekmények kivétel nélkül a kir. bíróságok, jelesen részben a kir. törvényszékek, részben pedig a kir. járásbíróságok hatáskörébe vannak utalva: a szóban forgó cselekmény elbirálása a kir. biróság hatáskörébe volt utalandó. (46,530/1892. I. M. sz.) Temetkezési szabályok megszegése, továbbá a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó törvény megszegése és temetési menet zavarása miatt inditott ügy elbirálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. A m. kir. minisztertanács 1892. évi decz. 27-én hozott határozata: A kir. minisztérium a közegézség és vallás elleni kihágással vádolt E. Miksa nagykereki-i lakos elleni ügyben a nagyvárad-vidéki kir. járásbíróság és Biharvármegye alispánja, mint kihágási ügyekben másodfokú hatóság