Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XVI kötet második fele. (Budapest, 1916)

180. §. 597 81. §. második bekezdésében emiitett gondatlanságból okozta; az alsóbiróságok Ítéletei azonban még sem voltak helyben­hagyhatok. Az 1907. évi XIX. t.-cz. előmunkálataiban, nevezetesen a törvényjavaslat 82. §-ához fűzött indokolásban kifejtettek szerint ugyanis a törvény a sérült alkalmazottnak a munkaadó ellen a 82. §-a értelmében a szándékosság vagy vétkes gondat­lanságnak a 81. §-ban jelzett esetében érvényesithető kártérí­tési igényét azért kötötte ahhoz a feltételhez, hogy ugy a szán­dékosság mint a gondatlanság előzetesen jogerős büntetőbíró­sági ítélettel megállapittassék, nehogy az alkalmazottak, aki­ket vagyontalanságuk miatt a peres eljárásból hátrányok alig terhelnék, a munkaadókat ok nélkül magánjogi perekkel zaklassák. Ebből az indokolásból megállapítható, hogy a tör­vényhozó a sérült alkalmazottnak vagy a hozzátartozóinak a munkaadó ellen támasztható kártérítés iránti kereset folya­matba tételét illetően mindazokban az esetekben, ahol a 83. §-ban meghatározott kivétel fenn nem forog, már a polgári bírósághoz intézett keresetlevél feletti intézkedés alkalmával hivatalból figyelembe veendő pergátló körülménynek kívánta tekinteni azt, hogy a keresetben nincs kimutatva az, hogy a kártérítés iránti polg. kereset folyamatba tételét megelőzően jogerős büntetőbírósági ítélettel megállapittatott, hogy a 82. §-nak fent említett feltételei fennforognak. Minthogy a fennforgó esetben a felperes nem állította azt, hogy az idézett törvény 83. §-ának kivételes esete forogna fenn, vagy hogy a kereset indítása előtt már jogerős büntető­bírósági ítélettel megállapittatott, hogy a keresetben emiitett . baleset az alperes vagy megbízottja szándékosan vagy a 81. §. második bekezdésében emiitett gondatlansággal idézte elő; ezen hivatalból figyelembe veendő pergátló körülménynél fog­va az eljárás megszüntetendő és a kereset a felperesnek vissza­adandó volt volna, az alsóbiróságok tehát szabálytalanul jár­tak el, amikor a 82. §-ban említett feltételek hiányát nem per­gátló körülményként, hanem a per érdemére tartozó kifogás­ként bírálták el. Ezért az alsóbiróságok Ítéletének megsemmisítése mel­lett, a rendelkező rész szerint kellett határozni. (1913 október 22. 5783. sz.) Lásd Pp. 10., 140. és 141. §§; valamint 1907 : XIX. t.-cz. 81. és 83. §§. — Ál­landó gyakorlat. Lásd C. 688/913. (Uj Dtár XV. 326. 1.); 875/911. (Gr. XVIII. 366. 1.); 3144/911. (Gr. XVIII. 566. 1.).

Next

/
Thumbnails
Contents