Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XV kötet. (Budapest, 1914)

Közegészségi ügyekben. 17 ja, valamint az 1908. évi XXXVIII. törvényczikk 1. §-ának d) pontja rendelkezik. Mindezek a szakaszok a védekezést általában emiitik és az 1898. évi XXI. törvényczikk 3. §-ának c) pontja és ezzel egyezően az 1908. évi XXXVIII. törvényczikk 1. §-ának d) pontja csakis a heveny fertőző betegségek terjedésének meggátlására szolgáló állandó intézmények, mint fertőtlenitő intézetek költségeit jelöli meg kifejezetten olyanokul, melyek a védekezés költségeinek keretébe tartoznak, egyébként azonban a törvény emiitett helyei még csak elvi meghatározását sem adják annak, hogy az emiitett intézményeken felül mit kell érteni a védekezés költségei alatt. Sőt az 1898. évi XXI. törvényczikké vált törvényjavaslat még az állandó intézmények költségeit sem emiitette, hanem a törvényjavaslatnak a képviselőházban folyt részletes tárgyalása alkalmával, teljes megnyugvás és minden félreértés elkerülése czéljából látták szükségesnek a 3. §-ban a fertőtlenitő és más hasonló intézetek költségeinek külön felemlitését. Nyilvánvaló tehát, hogy az állandó intézmények, mint fertőtlenitő intézetek, költségeinek felemlitése nem kimeritő, hanem csak példázó felsorolás. Ha pedig a törvény sem kimeritő felsorolással, sem elvi meghatározással nem adja a védekezés fogalmát: akkor a védekezés köréből törvénynyel nincs kizárva a kórházi ápolás költsége. De nem lehet kizártnak venni az által sem, hogy az 1898. évi XXI. törvény czikké vált törvényjavaslat ministeri indokolása, a védekezésről szólva, megkülönbözteti a gyógyitást az óvintézkedésektől és jelzi, hogy amennyiben hevenyfertőző egyén gyógy itásáról van szó, ugyanaz a szempont irányadó, mint a rendes, nem fertőző betegségeknél, mert a gyógyköltségek viselésére teljes joggal a rendes fizetésköteles szoritható, ellenben az óvintézkedéseknek egészen más természetű költségei külön elbirálás alá esnek. Ez az álláspont ugyanis magában a törvényben kifejezést nem nyer, de nem is helytálló oly esetben, amikor az óvintézkedés kimerül abban, hogy a beteget elkülönítés vagyis a fertőzés terjedésének megakadályozása czéljából kell kórházi ápolásba venni. Erre az esetre a fenn kiemelt ministeri indokolás ki sem terjed. Az eddigiekből következik, hogy a törvényt alkalmazó hatóságnak feladata az, hogy a védekezés költségének fogalmát megállapítsa és megitélje, hogy az adott esetben felmerült költség mennyiben vonható a védekezési költség fogalma alá. A kérdés ezek után az, hogy a kórházba hatósági kényszerrel történő beszállítás védekezés-e? Ezt pedig védekezésnek kell minősíteni, mert ha az egyén szabad rendelkezési körébe a hatóság a közegészség érdekéből az 1876. évi XIV. törvényczikk 81. §-a alapján beavatkozik és rendelkezik az iránt, hogy a heveny fertőző beteg kórházba szállittassék: