Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XV kötet. (Budapest, 1914)

326. §. 155 eltulajdonította ós ezen cselekményei felfedezésének meghiúsítása czéljából a hivatal könyveibe és az adófizetési könyvecskékbe hamis tételeket jegyzett be, a kir. törvényszék fentebb hivatkozott 3941. B. számú Ítéletében megállapított cselekményekkel folytatólagosan elkövetett, a Btk. 462. §-ában meghatározott és a 463. §. szerint minősülő sikkasztás bűntettében bűnösnek mondotta ki. A kir. törvényszéknek azzal az álláspontjával szemben, hogy a jelenleg vád tárgyát képező cselekmények miatt vádlott már a hivatkozott Ítéletekkel elitéltnek tekintendő — a kir. Ítélőtáblának ugyanis az az álláspontja, hogy habár vádlottnak utólag kiderült és ujabbi vád tárgyát képező cselekményei a már jogerős Ítéletekkel elbírált és folytatólagosan elkövetettnek minősíttetett sikkasztással egybeolvadva, annak részoselekményei mégis e minőségükben is külön elbírálandó és külön büntetőjogi felelősséget megállapító bűncselekményeket képeznek. Ez álláspont helyességét támadja meg a közvédő részéről bejelentett semmiségi panasz, amelynek jogi indoka az, hogy vádlott a jelenleg vád tárgyát képező cselekményekért már jogerősen elitéltetvén, azokért ismételten nem mondható ki bűnösnek. Minthogy a ikir. ítélőtábla ítélete ellen a tekintetben, hogy a jelenleg vád tárgyát képező sikkasztások folytatólagos elkövetetteknek minősithetők-e, vagy külön önálló cselekményekként jelentkeznek, vádlott terhére semmiségi panasz nem használtatott: a kir. Curia is csak az egymástól eltérő alsóbb bírósági álláspontok helyességét vizsgálhatta felül azoknak keretei között. Minthogy pedig folytatólagos bűncselekmény megállapítása esetében az egyes cselekmények között az akarat elhatározás és a czél egysége, valamint a jogsérelem azonossága következtében olyan összefüggés és kapcsolat létesül, mely mellett a cselekmények számának vagy sorozatának jelentősége elenyészik és minthogy továbbá a cselekmények folytatólagossága által létesült egységet az a körülmény sem zárja ki, hogy a tettesnek ugyanazon időszakban elkövetett, de csak utóbb kiderített hasonnemü cselekményei később kerülnek bírói elbírálás elé: az egységes bűncselekmény részekre nem osztható, a tettes pedig az egységes cselekmény egyes részeiért külön-külön felelősségre nem vonható. Az adott esetben és a körülmények között (Bp. 387. §. első bekezdése) ennélfogva a kir. törvényszéknek az az álláspontja helyes, hogy vádlott a jelenleg vád tárgyát képező cselekmények miatt már jogerősen elitéltetvén, azokért ujabban felelősségre nem vonható. Ez okból a kir. Ítélőtábla ítélete megsemmisítendő és a törvénynek megfelelő ítélet volt hozandó. E rendelkezés folytán a közvádlónak semmiségi panasza tárgytalanná vált. (G. 1913. június 10. 4337.)