Grecsák Károly - Sándor Aladár (szerk.): Új döntvénytár. XV kötet. (Budapest, 1914)
148 Bűnvádi perrendtartás. alapján ,és még azért is, mert a meghatalmazásnak esetleges alaki hiányai az eljárás későbbi szakában is pótolhatók (Bp. 90. §.), s ez a már beadott magáninditvány hatályát nem érinti, a főmagánvádló pedig a beadvány tartalmát maga is elfogadván, a meghatalmazás valóságához kétség nem fér; s igy ez a panasz is alaptalan. 3. A Bp. 384. §-ának 9. pontja alapján, mert a valódiság bizonyításának hely adatván, mégis egyes, a védő által felhívott tanuknak kihallgatása és az előzőleg a nagyszolantai kir. járásbíróságnál már kihallgatott és meghiteltetett tanuknak a főtárgyalásra idézése — amit a főmagánvádló képviselője is kért — el nem rendeltetett s ehelyett a biróság ezek vallomásának felolvasását rendelte el. De a választójog kérdésében felhivott tanuk kihallgatását, mint teljesen fölöslegest, a kir. törvényszék megfelelő indokai alapján helyesen mellőzte. A mennyiben pedig a nagyszalontai kir. járásbírósághoz idézett tanuk kihallgatása és megesketése a Bp. 287. §-a értelmében a főtárgyalás elnöke által rendeltetett el, annak az eldötnésénél, hogy megidézésük végett a főtárgyalás félbeszakítása és elnapolása szükséges volt-e, a felhivott 287. §. rendelkezései is figyelembe veendők. Minthogy pedig a ténykérdés, melyre vallomásuk vonatkozik, éppen nem szövevényes, sőt inkább egyszerű és könnyen érthető, de vallomásaik egymás közt és a főtárgyaláson kihallgatott tanuk vallomásával is lényegben semmi ellentmondást fel nem tüntetnek, ennélfogva az oly számos tanú együttes megjelenésednek nagy nehézségei s ezek mellett a tárgyalás elnapolásával járó nagy költség nem állanak arányban a bizonyítás tárgyának egyszerűségével, s igy az esküdtbíróság a Bp. 313. §-ának harmadik bekezdése értelmében nem sértette a törvénynek a védelem szempontjából lényeges rendelkezését vagy elvét azáltal, hogy az említett tanuk megidézése helyett az esküvel erősített vallomásuk felolvasását megengedte. 4. A Bp. 384. §-ának 9.pontja alapján azért, mert a bizonyítás elrendelése után a védő amiatt, hogy a biróság az ő indítványát nem mindenben fogadta el, ekkor már a bizonyítás teljes mellőzését kérvén, a biróság ennek nem adott helyt s a már meghozott végzést fentartotta. Minthogy azonban a büntetőperben nem csupán a vádlott az egyedüli érdekelt, hanem a többi felek is, ez a panasz alaptalan, mert a bizonyítás elrendelését a felék mind, s a vádlott ós a védő is kérték, és mert a bizonyítás kivétele a vádlottra sérelmes nem lehet, a mennyiben annak eredménye rá nézve a bűnösség megállapítása szempontjából nem lehet kedvezőtlenebb a valódiság bizonyításának teljes mellőzésénél. 5. a Bp. 384. §-ának 9. pontja alapján, azért, mert a biróság a vádbeli czikken kívül egyes lapokban közölt egyéb czikkek