Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. VI kötet. (Budapest, 1912)

20 Sommás elj. 6—8. §. A gyermekvédelmi szabályzat 14. §-ának 2. pontja az igazgató-fő­orvosra bizott képviselet dolgában, nem fejezi ki eléggé világosan és ha­tározottan azt is, hogy a menhely igazgató-főorvosa a kir. biróságok előtt az állami gyermekmenhelyet, tehát állami intézetet és állami va­gyont érdeklő peres és nem peres ügyekben a gyermekmenhely nevében felperes, illetve ügyfél gyanánt felléphessen, magánügyvédet is meg­bízhasson, mintán akkor, ha kétség támad az iránt, vájjon valamely ügy a kir. jogügyek igazgatóságához tartozik-e vagy sem, dönteni a pénz­ügyminiszter illetékes, ennek döntése előtt a biróság a képviselet kérdé­sében nem hozhat határozatot. C: mint felülvizsgálati biróság: A m. kir. Curia ennek az ügynek a tárgyalását elhalasztja s utasitja a felebbezési biróságot, hogy S. E. 63. §-ának joghasonlóságánál fogva hivatalból meg­teendő lépésekkel tisztázza a felperes törvényes képviseletének kér­dését, az eljárásnak eredményét föltüntető iratokat pedig, ennek a pernek most visszaküldött összes irataival együtt annak idején új­ból ide terjessze fel. Indokok: Ebben az ügyben vitás hivatalból is figyelembe jövő az a kérdés (S. E. 8. §., 27. §. 4. p. és utolsóelőtti bekezdés, 153., 165., 208. §§.), vájjon a felperes m. kir. állami gyermekmen­hely képviselete megfelel-e az állami közintézetekre hatályos jog­szabályoknak? Az 1868:LIV. t.-c. 84. §-a és az 1870. évi július hó 25. nap­ján kelt legfelsőbb elhatározás alapján kibocsátott, az igazságügyi hatóságokkal az 1870. évi szeptember hó 26. napján 16.719. szám alatt kelt igaz ságügyminiszteri rendelettel közölt pénzügyminisz­teri rendelet értelmében a királyi kincstárt a m. kir. jogügyi igaz­gatóság képviseli, amelynek mostani szervezetét és hatáskörét a m. kir. pénzügyminiszter által 1883. évi szeptember 7. napján 49.240. szám alatt kibocsátott szolgálati utasitás szabja meg. Ez utasítás 1. §-a értelmében a m. kir. jogügyi igazgatóság szolgálati rendeltetése: a kincstár jogi képviselete általában és- különösen a perek vitele azokban az ügyekben, amelyek az államvagyont ér­deklik, bármely minisztériumra vagy állami hatóságra legyen is eme vagyon kezelése bizva. Kivételt csak az eme utasitás II. ré­szében kijelölt kincstári uradalmi ügyek és perek ellátása, vala­mint azoknak az ügyeknek és pereknek képviselete alkot, ame­lyeknek vitelét, illetőleg a biróságok előtt állását a törvény vagy külön szabályrendelet más közegekre bizta. így történt az pl. az 1885. évi február hó 23. napján 7922. szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet közlése szerint a m. kir. államvasutak külön jogi képviselete dolgában. Sőt hatályos jogszabályok azt is tanusitják, hogy állami hatóság vagy intézet jogi képviselete magánügyvédre is bizható, amint az az u. n. cs.

Next

/
Thumbnails
Contents