Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet. (Budapest, 1912)

62 Kereskedelmi jog. arra, hogy a saját földtábláján összerakott gabonában eset kárnak meg­térítése is jogszerűen megtagadtassák. Curia: A mi alperesnek a második kifogását illeti, a 10. ig. a. ajánlattal bebizonyítva van ugyan, hogy felperes a biztosítási ajánlat felvételénél azt az utasítást kapta, hogy minden külön földtáblára külön lesz összerakandó az azon termet gabona, és fel­peres beismerte, hogy a IX. táblán termett búzát is a X. táblára hordatta és az ott termett búzából rakott kazalhoz, a tanuk vallo­mása szerint, egészen közel, csak a cséplőgépnek hagyva helyet, -— rakatta is, habár kétségtelen az is, hogy az emiitett utasítás be nem tartása által a tűzveszély fokoztatott, mert annak folytán a X. táblán kiütött tüz a IX, tábla búzatermését is elhamvasz­totta, azon utasítás be nem tartásának azonban azt a jogi követ­kezményt nem lehetett tulajdonítani, hogy a miatt a biztosítás az összes biztosított tárgyak tekintetében érvénytelenné vált, hanem abból az okból, a biztosítás a kereskedelmi törvény 488. §-ának utolsó bekezdése értelmében, csak arra a búzára nem bir foganat­tal, mely nem a biztosítási szerződésben kijelölt helyen égett el, vagyis csak a IX. táblán termett búzára. (1899 október 6. 423. sz.) 119. A biztosítási feltételek azon intézkedése, hogy az abban kö­rülirt iratoknak kellő időben be nem terjesztése a biztosító kötelezett­ségét megszünteti, mint a kereskedelmi törvény intézkedéseivel ellen­kező, joghatálylyal nem bir. (Curia 1898 október 25. 866. szám.) 120. A KT. 472. 490. §-ainak egybevett rendelkezései szerint érvényesen ki nem köthető, hogy a biztosítás oly változás bejelentésé­nek elmulasztása miatt is megszűnik, amely változás a tűzveszélyt nem fokozza s a koczkázat elvállalására befolyást nem gyakorol; minő pl., hogy a biztosított Amerikába költözött és épületeinek felügyeletét másra bizta. — II. A biztosított megbízottjának vagy e megbízott en­gedélyével a biztosított épületbe költözött egyéneknek gondatlansága nem esik a biztosított terhére. (Budapesti kir. tábla 1909 május 6. 95/909. G. szám a.) 121. Érvénytelen a biztosítási feltételeknek az a kikötése, hogy a biztosítás hatályát veszti, ha felperes a szalmát tulajdonjogának fen­tartásával eladja, vagy a haszonbérelt birtokot, melyen a szalma állott, alhaszonbérbe adja. (K. T. 472., 484. 485. §.) (Curia 1909 június 25. 328/909. v. sz. IV. p. t.) 122. Ha az életbiztosítási kötvényben ki van kötve, hogy a bizto­sítási dij fizetésének bizonyos számú évek után történt abbanhagyása

Next

/
Thumbnails
Contents