Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. XII. kötet. (Budapest, 1912)

474-475. §. 95 ben rejlő eme meggondolatlanság a biztosító által elvállalt kocz­kázatot fokozza. Ámde az alperes a per folyamán olyan ténykörülményeket, amelyekből ez megállapítható volna, fel nem hozott és nem is állí­totta, hogy a felperest a korábbi balesetek előidézése körül bármi tekintetben vigyázatlanság terhelné. Ilyen körülmények között a két korábbi baleset, amelyekért felperes összesen csak 130 korona kártalanítást kapott, olyan kü­lönben is jelentéktelen baleseteknek tekintendők, amelyeknek be­következése a biztosító által magára vállalt koczkázatot hátrányo­san nem befolyásolhatta. Ezeknek a baleseteknek az elhallgatása tehát a törvényes közlési kötelezettségeket meg nem sértette és ennélfogva a szerző­dés érvénytelenségét nem vonhatja maga után. Mindezek alapján az alperes kártérítési kötelezettsége meg­állapítandó volt. (1907 decz. 3. 1418/906. sz.) 192. Alaptalan alp.-nek az a kifogása, hogy felp.-nek szenvedett tűzkárát megtéríteni azért nem tartozik, mert felp. a biztosítási szer­ződés alapját képező ajánlatban nem vallotta be azt, hogy a biztosítási tárgyak végrehajtási zálogjoggal vannak terhelve és mert az általános biztosítási feltételek 7. §-ának 3-ik pontja ellenére nem hozta a bizto­sító társaság tudomására azt, hogy a biztosítás tartama alatt a biztosí­tott tárgyakra végrehajtások vezettettek, alaptalan pedig azért, mert az NB) alatt becsatolt biztosítási ajánlat tartama szerint ez iránt felp. hez kérdés nem intéztetett és mert azon körülmény által, hogy a biz­tosított tárgyakhoz fűzött érdeke megszűntnek nem tekinthető, ennél­fogva alp. mint biztosító ily feltételt a K. T. 472. §-ára való tekintettel joghatályosan ki nem köttetett. (C. 1907 április 16. 298. sz.) 193- Az arra a kérdésre: „legközelebb mikor vett igénybe orvosi gyógykezelést" adott tagadó válasz, annak daczára, hogy az ajánlott megelőzőleg 11 hónappal magát gyógykezeltette, a K. T. 475. §-a alá eső közlési kötelezettség megsértése képezi. (Curia 1906 okt. 11. 1226— 905. sz.) 194/a. Ha az ajánlatban a kérdésre adandó feleletre szánt helyes vo­nás látszik, a mely fölé más szöveg van irva, a biztositó-társaság köte­les bizonyítani, hogy a közlési kötelezettség megsértését involváló szö­veg a biztosított aláírásakor már ott volt, vagy hogy utóbb, de az ő beleegyezésével íratott oda. (Curia 1906 október 30. 1229/905. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents