Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. I. kötet. (Budapest, 1911)
40 1894 : XXXI. t.-cz. 54. §-a 171. A házasság: érvénytelenítését czélzó pereknek jogi természeten él fogva a házasfeleknek előterjesztése önálló teljes bizonyítékot nem képezhet. C: Felperest keresetével elutasítja. Indokok: A házasság érvénytelenítését czélzó pereknek jogi természeténél fogva a házasfeleknek előterjesztése önálló teljes bizonyítékot nem képezhet; mely szabály alól azok az esetek sem képeznek kivételt, midőn ily kereset alapjául felperes a megtévesztés okát hozza fel, felperes pedig sem a keresetben, felhozott állításainak bizonyítására, sem a 165/1899. szám alatt nyert curiai határozatban részletezett körülményeknek felderítésére egyáltalában nem hozott fel oly adatokat, melyek a házasfelek előterjesztéseit támogatnák; felperes megtévesztése tehát s ebből kifolyólag a házasság érvénytelenítése kizárólag az alperes beismerése alapján annál kevésbbé volt kimondandó, mert a felek az 1899. november 24-én tartott tárgyaláskor maguk ugy nyilatkoztak, hogy a házasságot még attól az időtől kezdve még két hétig folytatták,, amikor alperes bevallotta, hogy mástól van teherbe ejtve. (1900. deczember 5. 4536.) 172. Az 1894:XXXÍ. t.-cz. 54. §. c) pontja alapján akkor támadható meg a házasság tévedés miatt, ha az egyik házasfél már a házasság kötésekor állandóan kéntelen volt a házassági tartozás teljesítésére és a másik házasfél ezt nem tudta, sem a körülményekből nem következtethette. A jelzett ok miatt az 54. §. c) pontja szerint a házasság egy év alatt támadandó meg attól a naptól számítva, amelyen a házastárs a tévedést felismerte. (C. 1899. nov. 6. 1685. — Azonos: C. 1897. febr. 3. 86. sz.) 173. Az 54. §. e) pontja alapján, a házasság akkor érvényteleníthető, ha a nő a házasság megkötésekor mástól házasságon kivül teherbe volt ejtve és ezt a házasság megkötésekor a férj nem tudta. (C. 1901. október 2. 5069. sz.) Azonos: C. 7683/1902. C. 646/1902. C. 4536/1900. C. 6256/897. C. 548/1897. 174. Ha felperes a házasság folyama alatt tapasztalta is azt, hogy alperes a házastársi tartozás teljesítésére képtelen, azonban arról, hogy ez a körülmény már a házasság kötésekor fenforgott, csak később szerzett tudomást, a megtámadási kereseti jog megszűnésére kiszabott egy év ettől az időponttól számit.. (C. 1901. február 27. 7138/1900. sz.) 175. A H. T. 54. §. e) pontja esetében a férj nemcsak azt tartozik bizonyítani, hogy felesége a házasság kötésekor teherbe volt ejtve, de azt is, hogy mástól volt teherbe ejtve s e tekintet-