Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A Magyar Kir. Curia, Kir. Itélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. I. kötet. (Budapest, 1911)
474 Birtokrendezés egyezség előtt, mint annak megkötése után a szomszéd község lakosai is megszorítás nélkül használták, — kétségtelen, hogy a per tárgyát képező ut már az egyezség megkötése idejében is nemcsak egyes mezőgazdák érdekeit szolgáló mezei, hanem közutaknak tekintendő községi ut jellegével birt, s ez okból alpereseknek nincsen joguk annak használatát kizárólag csakis mezei gazdasági czélok igénybevételére szoritani. De alpereseknek azon ténye, hogy a vasúti megálló és rakodó helyre közlekedő fuvarok után vámot követelnek és szednek, határozottan a mellett bizonyít, hogy alperesek maguk sem tulajdonítottak az egyezségnek oly értelmű megszorítást, mint azt a per során vitatják, és magában véve azon körülmény, hogy egyesek a vám megfizetését megtagadják, nem jogosítja fel őket arra, hogy az egyezségileg megállapított szolgalmi kötelezettségük egyoldalulag felbontsák. (C. 1906. jun. 13. 448. sz.) 894. Az 1896 :XXV. t.-cz. 2. §-a szerint megváltásnak csak akkor van helye, ha a jelenlegi birtoklás az 1848. év előtti birtokállapotnak a birtokos személyére is alkalmazandó folytatása, vagyis, ha a birtokos személyére nézve is megállapíthatók a folytonosság ismérvei. Ez a folytonosság hiányzik akkor, ha a birtok 1848 után a volt földesúr szabad rendelkezése alá került s a folytonosság hiányát nem szünteti meg az, ha a volt földesúr a szabad rendelkezése alá visszakerült birtokot más személynek s ennek birtoklása megszűntével ismét az előbbi birtokosnak engedi át. (C. 1906. II. 22. I. G. Zs. 5/1905. sz.) 895. A zsellérbirtok megváltásához megkívánt jogfolytonosság elbírálásánál a haszonbérlő által eszközölt ki mozdítás, amikor abba a zsellérek jogelőde is beleegyezett, olyannak tekintendő, mint amely az általa képviselt volt földesúrtól ered. (C. 1906. II. 22. I. G. Zs. 5/1905. sz.) 896. Úrbéri közös legelő felosztása iránt lefolytatott eljárás során létrejött egyezség szerint a legelőnek felosztatlanul hagyott, azonban térképileg és földkönyvileg egyénenkint kitüntetett, s ezek alapján a jogosítottak nevére telekkönyvileg is bejegyzett egyes birtokrészleteire pusztán a telekjegyzőkönyvben szerzett eszményi tulajdonjog alapján a tényleges birtoklás kizárólagossága nem igényelhető. (C. 340/1905. sz.) 897. Annak a vitás jogkérdésnek megbirálására, hogy a vásári vámszedési jog, mint kisebb kir. haszonvételi jog, a község belterületének szélén fölállított vámsorompónál, avagy a község belsejében levő vásárhelyen gyakoroltassék-e? a kir. bíróság s nem a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik; és a regale-jogosított birtokos által a végből indított perben alperesként a kir. kincstárt