Tatics Péter - Sándor Aladár (szerk.): Összefoglaló döntvénykönyv. A felsőbírói határozatokban levő elvi kijelentések rendszeres foglalata, a közhasználatú gyűjteményes munkák alapján, - a forráshelyek részletes megjelölésével. II. kötet (Budapest, 1910-1911)
Kereskedelmi jog 174. §. 111 zet helyiségében megtekinthető, az .igazgatósági jelentés pedig a szövetkezeti tagok számában és az üzletrészek változásában előforduló adatokat tartalmazza, ugy az a körülmény, hogy a kereskedelmi törvény 243. §-ában előirt adatok a hirdetményben fel nem vétettek, a közgyűlésen hozott határozatok megsemmisítésének indokául nem szolgálhat. C. 1905. november 15. 962/904. sz. a. Gl. XII. 1803. A kifejezetten megjelölt, illetve megtámadott közgyűlési határozaton felül más határozat meg nem semmisíthető, ha erről a perben a felek vitatkoztak is. C. 1905. szept. 28. 990/905. Gl. XII. 1804. A közgyűlés határozatai azon az alapon, hogy azon oly egyének is vettek részt, akik nem voltak tulajdonosai a részvényeknek és akiknek a részvények pusztán a közgyűlésen való részvétel és szavazás végett adattak át (Strohmann), meg nem támadható. Az ily eljárás csak akkor válik jogtalanná, ha ezen az uton valamely jog kijátszása következik be. B. 1905. ápr. 4. 79/905. Gl. XII. 1805. Magában véve az, hogy az u. n. Strohmannok (álrészvényesek) szavaztak a közgyűlésen, még nem ok a határozat megsemmisitésére. C. 1905. február 10. 1260/904. sz. a. Gl. XII. 1806. A részvényes megtámadási jogának gyakorlása azon előfeltételhez van kötve, hogy a részvényes a megtámadott közgyűlési határozat hozatalánál vagy jelen nem volt, vagy ha jelen volt, annak hozatalához hozzá nem járult. Az a részvényes sem támadhatja meg ellenkező esetben a közgyűlési határozatot, aki ha nem is személyesen, de meghatalmazott által vett részt az illető határozat meghozatalában. C. 1905. május 10. 913/904. Gl. XII. 1807. Ha az alapszabályok szerint közgyűlés egybehivását a közgyűlés előtt 8 nappal kell közzétenni, ugy szükséges, hogy a nyolcz nap a hirdetés közzétételének napjától a közgyűlés napjáig, tehát már a közgyűlés napja előtt letelt legyen. Bpesti T. 1906. jan. 18. 5. sz. Gl. XIII. 1205. Oly esetben, mikor megállapítható, hogy egy vagy több részvényes összes részvényeit avagy azok egyrészét pusztán abból a ezélból ruházza át harmadik személyekre, hogy ezen eljárása által az alapszabályok vonatkozó rendelkezését megkerülve, az ő részvényei alapján az alapszabályokban megengedett szavazatnál több szavazati jogot gyakorolhasson és megállapítható az is, hogy a közgyűlésen hozott határozat az alapszabályok vonatkozó rendelkezésének kijátszásával gyakorolt eme szavazatokon alapszik: az ily közgyűlési határozat a kereskedelmi törvény 174. §-a értelmében sikeresen megtámadható, mert valamint az átruházó részvényesnek az a szavazata, amit ez az alapszabályok vonatkozó rendelkezésének megkerülésével gyakorolt, az alapszabályok vonatkozó rendelkezésének megsértésével keletkezett s ennélfogva az érvényesnek nem tekinthető, éppen ugy nem tekinthető érvényesnek az a szavazat sem, amit az a harmadik személy gyakorolt, akire a részvény vagy részvények átruházása az alapszabályok vonatkozó rendelkezésének megkerülése czéljából történt. C. 1906. február 27. 233/905. sz. Gl. XIII. 1206. Ha a megválasztott felügyelő-bizottsági tag megválasztását el nem fogadta, ugy megválasztása ellen nem lehet a kereskedelmi törvény 174. §-a alapján keresettel élni. — A törvény vagy alapszabály rendelkezésének hiányában az egyes részvénytársaságok a megürült felügyelő-bizottsági rendes tagságot akár póttag behivásával, akár választás utján jogosultak betölteni, amiért is nem támadható meg keresettel, ha a részvénytársaság közgyűlése a rendes- felügyelő-bizottsági tagok helyét időközben a pót-