Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])

"78 22. §. — Kezesség. A kir. közjegyző, mint birói megbízott, az általa tárgyalt hagyaték után járó örökösödési illeték bélyegjegyekben való lerovásának elmulasztásáért felelősségre nem vonható. A kir. közjegyzők az 1874:XXXV. tc. 172. §a értelmében csakis az általuk kezelt ügyletekre nézve felelősek az illetéktörvények megtartásáért, minélfogva a panaszos kir. közjegyző az általa tárgyalt hagyaték után járó örökösödési illeték bélyegJegyekben való lerovásának elmulasztásáért felelősségre annál kevésbé vonható, mivel a leletet maga a panaszos mint bírói megbízott vétette fel. (391. számú elvi jelentőségű határozat. — 1902.) 22. §, Kezesség. A főadóssal szemben elévült követelésre nézve a kezesek kötelezettsége is megszűnik. (1636. számú elvi jelentőségű határozat. — 1929.) Indokolás az ül. szab. 157. §-ánál. A kezesség cimén illeték fizetésére kötelezett félnek másodsorbani fizetési kötelezettségét az illeték jogossága és mérve elleni panasz folytán hivatalból kell észlelni. (224. számú jogegységi megállapodás. — 1934.) Indokolás az ül szab. 94. §-ánál. A vagyonátruházási illetékeknél érvényesíthető kezesség szempontjából jogutódnak csak azt lehet tekinteni, aki az elhalt után tényleg örökölt is. A kiszabás szerint az illetékek az I. B. örökösei s köztük az I. A. terhére szabatott ki, — s az összesen 266 aranykorona illetékből a panaszos apját, I. K.-t, 67 aranykorona 60 aranyfillér terheli. — I. A.-nak azonban a fizetési meghagyást kézbesíteni nem lehetett, mert ő a panaszos által bemutatott halálesetfelvételi ív szerint még 1919 március 11-én elhalt. — Ezért a fizetési meghagyást a panaszosnak az 1920:XXXIV. tc. 22. §. (1) bekezdésének 1. pontjából folyó készfizetői kezessége cimén kézbesítették s a m. kir. pénzügyigazgatóság is a végzése indokolásában a panaszosnak ezt a kötelezettségét állapítja meg. — Ez a megállapítás azonban — a jelenlegi adatok alapján — még helyt nem foghat. — Elsősorban azért, mert az 1920:XXXIV. tc. 22. §. (1) bekezdésének 1. pontjában említett jogutódok alatt az elhalt személynek vagyonjogi jogutódai, vagyis azok értendők, akik az elhalt után tényleg vagyont örö-