Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. IV. kötet (Budapest, [1942])
150 94. §. — Az ingyenes ingatlan vagyonátruházási illeték kiszabásának alapja. kerek összegben 1650 ar. K-nak, az ingatlan teljes értéke pedig 2758 ar. K 62 fillérnek, kikerekítve 2760 ar. K-nak felel meg. — Fizetendő tehát 1650 ar. K-tól 1%-kal 16 ar. K 50 f. ajándékozási és 2760 ar. K-tól 1.5%-al 41 ar. K 40 f. ingatlan átruházási, összesen 57 ar. K 90 f. illeték. — T. B.-ra ajándékozási illetéket szabtak ki azért, mert a T. E.-ről T. L.-ra ruházott ingatlanra visszteher nélkül haszonélvezeti jogot nyert és utóbb nevezettől 16,400.000 K értékű szolgáltatást kap. — A fizetésre kötelezett fél ezt azért támadja, mert ő haszonélvezeti jogának fenntartásával ajándékozott a gyermekeinek, az a fentartás pedig nem esik illeték alá. — A bíróság ezt a panaszt is alaposnak találta, mert a panaszos a L. leányának ajándékozott ingatlant a fentebb előadottak szerint E. fiától megszerezte, ennélfogva erre az ingatlanra haszonélvezeti jogának biztosítása és a leánya által teljesítendő viszontszolgáltatás értéke után ajándékozási illetéket fizetni nem tartozik. (1638. számú elvi jelentőségű határozat. — 1929.) 94. §. Az ingyenes ingatlan vagyonátruházási illeték kiszabásának alapja. Ha az özvegy a saját követelésével terhelten örököl ingatlant, az ingatlan értékének a saját követelésével terhelt része után is csak 1.5%-os ingatlan vagyonátruházási illeték fizetésére kötelezhető. Az örökhagyó a feleségét — a panaszost — nevezte ki általános örökösévé. Ennélfogva, habár az érdekeltek a végrendeletet félretették és attól eltérő egyezséget kötöttek, az özvegy mindazt, ami az egyezség értelmében neki jutott, öröklés címén szerezte. Amit ezzel szemben az egyezségben az özvegy, mint hagyatéki terhet magára vállalt, azzal az öröklés címén való gazdagodásának értéke csökkent. így a saját részesedésének a terhére érvényesített saját külön vagyonmegtérítési követelése is a gazdagodásának értékét csökkentő tényező volt. Illetékkiszabási szempontból ezek között a gazdagodást csökkentő tényező terhek között minőségi különbséget tenni nem lehet, és nincs semmi alapja annak, hogy az örökösnek a hagyatékkal szemben fennálló saját követelése az illeték kiszabásának a szempontjából más elbírálás alá essék, mintha az idegen hitelezőnek a követelése lenne. Ezért az özvegy által örökölt ingatlan értékének az özvegy saját külön vagyonmegtérítési követelésével terhelt része után is csak 1.5% szerint szabható ki az ingatlan vagyonátruházási illeték, nem pedig 5% szerint. (1862. számú elvi jelentőségű határozat — 1935.)
