Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])

iOt. §. — Illetéktövlést hatálytalanított jogügyleteknél. 85 A visszatérő szolgáltatás tárgyában kötött szerződés után elő­írt és befizetett illeték, a szerződés lejárat előtti megszűnése címén, arányos részében akkor is visszatéríthető, ha az illeték befizetésének napjától számított 5 év már eltelt. A K. K. H. Ö. 92. §-a, amellyel a megtámadott határozat az elutasítást indokolja, csupán a tévesen befizetett, illetőleg tévesen lerótt, vagy jogellenesen beszedett közszolgáltatások, végül a tartozás nélkül álló túlfizetések tekintetében tartal­maz rendelkezést, és csupán ezekre nézve állapítja meg, hogy azok visszakövetelése tekintetében a felek igénye a be­fizetés napjától számított öt év alatt évül el. Az adott esetben azonban a panaszosok azt kérik, hogy a haszonbérleti szerződés után előírt és általuk 1924. április 12-én befizetett 16.613,520 korona illetékből töröltessék és fizettessék vissza, illetőleg a m.-i haszonbérletükre vonatkozó szerződésük után üsk. 23.606/1925. szám alatt kiszabott 1940 pengő 58 fillér illetéktartozásra számoltassék át az az illeték­rész, amely az 1929. évi szeptember 30-ával megszűnt ha­szonbérlet megszűnése utáni időre esik. Ennek a törlési és át­számítási igénynek a szempontjából közömbös tehát az, hogy a kincstárnak jogosan járó illeték 1924. április 12-én történt befizetése óta öt év eltelt-e már vagy sem, mert az 1881: XXVI. tc. 12. §-a és ezzel összhangban, az illetékszabályok 101. §-ának második bekezdése szerint, ha az illeték vissza­forduló szolgáltatások alapján Íratott elő, a kiszabott, vagy befizetett illeték arányos törlésének van helye, bármely idő­ben szűnik is meg a szerződés. A panasz alapos. A megtámadott határozat jogi érvelése az 1881:XXVT. tc. alkalmazását tenné lehetetlenné minden öt évnél hosszabb időre kötött szerződés részleges megszűnése esetére, mert a felek a részleges törlés iránti kérelmeiket természetszerűleg csak a szerződés megszűnte után, ami esetleg öt év eltelte után következik be, terjeszthetik elő. Az nem vitás, hogy a jelen esetben a szerződés 1929. szeptember 30-ával szűnt meg, az átszámítás iránti kérelmet pedig 1930. március 17-én terjesz­tették elő. Minthogy pedig a visszaforduló szolgáltatások aránylagos részének törlése iránti kérelem az idézett törvény szövegében határidőhöz kötve nincs, hanem az igény kelet­kezésétől számított 5 évi elévülési határidő alatt bármikor előterjeszthető, ennélfogva a rendelkező rész szerint kellett határozni, és az igény jogosságának elismerése mellett, arra kellett utasítani a m. kir. pénzügyigazgatóságot, hogy ameny­nyiben az átszámítást lehetővé tevő egyéb körülmények is fennforognak, azt vigye keresztül. (1898. számú elvi jelentőségű határozat. — 1936.)

Next

/
Thumbnails
Contents