Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])

80 100. §. — Törlés bíróilag megsemmisített jogügyleteknél érvényesíteni, az az után előírt illetéknek a törlését el kellett rendelni. (1970. számú elvi jelentőségű határozat. — 1938.) Habár a jogügylet érvénytelenségének Kimondása iránt folyta­tott perben — annak folytán, hogy a per a felek egyezségével nyert befejezést, — a bíróság ítéletet nem hozott és így a jog­ügylet bírói itételettel semmisnek és érvényelennek ki nem mondatott, az az után kiszabott illeték mégis törlendő, illetőleg visszatérítendő, ha a jogügylet eredeti érvénytelensége a fenn­forgó bizonyítékok alapján megállapítható. Az illetékszabályok ICO. §-a, amely a bírói ítélettel sem­misnek nyilvánított jogügyletektől előírt illetéknek törléséről és esetleg visszatérítéséről szól, nem az 186$:XXI1I. tc. által érvényben tartott illetéktörvényben foglalt, hanem az illeték­szabályok 1. |-ának alkalmazása felőli későbbi rendelkezést tartalmaz. Az illetékszabályok 1. §-a 1. pontja szerint ugyanis csak a polgári törvények szerint jogokat alapító, megváltoz­tató vagy megszüntető, tehát érvényes jogügyletek esnek ille­ték alá. Ennek természetszerű folyománya, hogy amennyiben a jogügylet érvénytelennek bizonyult, az attól kiszabott illeg­ték törlendő, s ha befizettetett, visszatérítendő. A törvényben lefektetett ezen alapelvnek alkalmazásáról intézkedett az 1854. évben 38.851. sz. alatt kiadott cs. kir. pénzügyminiszteri rendelet abban a rendszerinti esetben, amidőn a jogügylet érvénytelenségét bírói ítélet állapítja meg. E rendelet azon­ban a törvény alapelvét meg nem változtatta s nem is változ­tathatta meg, a törvény szerint pedig nemcsak akkor tárgy­nélküli az illeték, ha a jogügylet érvénytelensége bírói ítélet­tel állapíttatott meg, hanem mindazon esetekben, amidőn a jogügylet érvénytelen. És ezért, ha az illetéket megállapító hatóság előtt fekvő adatokból és bizonyítékokból kétségtelen, hogy a jogügylet érvénytelen, nem szabható ki illeték, habár a jogügylet érvényessége per tárgyává nem is tétetett. így az oly esetben, amidőn akár a törvénynél, akár a felek meg­állapodásánál fogva a jogügylet érvénytelensége bizonyos alakszerűséghez, például közjegyzői okirathoz, vagy akár hatóság, akár harmadik személy hozzájárulásához van kötve, ezen érvényességi feltétel bekövetkezte előtt kiszabott illeték törlendő, ha bizonyíttatott, hogy teljesítése végleg elmaradt. Az a körülmény tehát, hogy a jogügylet érvénytelenségének kimondása iránt indított per a felek egyezségével nyert befe­jezést, önmagában az illeték törlésének akadálya nem lehet. A szerződés érvénytelennek nyilvánítása iránt a kir. törvény­széknél indított perben az alperes védekezett még ellenvég­iratilag is és csak a felperes állításainak bizonyítására fel-

Next

/
Thumbnails
Contents