Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. III. kötet (Budapest, [1942])

114 Í48. §. — Fellebbezési határidő. kötelezés. Erről a szabálytalanságról ugyanis az érdekelt ille­tékalany a járandóságból levonás időpontjában tudomást szerzett s a levonás szabálytalansága ellen — a fellebbezésre megállapított határidőn belül — módjában állott jogorvoslat­tal élni. 1971. számú elvi jelentőségű határozat. —• 1938.) Ha a kereskedelmi cég, a cég bejegyzése után előírt illetéket, az illeték alapjául szolgált adó leszállítása miatt kéri helyesbí­teni, ennek a kérelemnek érvényesítése nincs határidőhöz kötve. hanem kérvényt adott be, melyben azt vitatta, hogy az ipar­engedélyt kérő beadványa után kiszabott illeték alapjául vett kereseti adó összege téves, mert azt jogerősen még meg nem állapították. Bizonyos, hogy akkor, amikor az illeték megszabatott, a panaszos üzlete után az adó jogérvényesen megállapítva még nem volt, ami egyenlő tekintet alá esik azzal, hogy az alap akkor, amikor az illetéket kiszabták, még nem létezett. A kiszabás tehát időelőtti lévén, a panaszos jogosult volt akkor, midőn az adó jogérvényesen megállapíttatott, az illetéknek eh­hez képest leendő helyesbítését kérni, mert hisz abban a mérv­ben, amelyben az adó leszállíttatott, az illetéknek alapja is megszűnt. Ebből az okból a panasznak annyiban helyet bellett adni, hogy a panaszos kérvényét kellő időben beadottnak te­kintvén, ki kellett mondani, hogy a panaszos ügye érdemileg elbírálandó. (459. számú elvi jelentőségű határozat. — 1902.) Ha a fél az illetéket azért kéri töröltetni, mert a perben fel­merült illeték lerovására nem ő, mint alperes, hanem egyedül felperes volt kötelezhető, ily esetben a fellebbezésnek benyúj­tása határidőhöz kötve nincs. A m. kir. adóhivatal a V. B. által a k.-i görög keleti szerb hitközség ellen indított perében hozott ítélet illetékhiánya fejé­ben 5 frt 50 kr egyszeres és 22 frt felemelt illetéket írt elő, s követelte ezt elsősorban felperes B. V.-től és mert ettől azt be­hajtani nem tudták, másodsorban a panaszostól, mely illeték ellen benyújtott, de elkésés okából hivatalból visszautasított fellebbezésében a panaszos ennek az illetéknek a megfizetési kötelezettsége alól leendő felmentését azon az alapon kérte, hogy az ellene indított perben felmerült illetéket felperes tar­tozván leróni, ennek fizetésére a panaszos kötelezhető nem volt. A panaszos nem fellebbezést,

Next

/
Thumbnails
Contents