Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

IV amely a gyűjtemény közzétételének a nyomán, annak termé­kenyítő hatásaként, nagyobb lendületet vett, s bírálat tárgyává téve a határozatokat, bizony nem egyre mondotta ki a halálos ítéletet. De az elmúlt kilenc esztendő a pénzügyi jog nagy terü­letén új és új állásfoglalást is hozott felszínre, amelyek a gyűj­teményből hiányzanak. Mindez azt mutatja, hogy a kilenc év előtt napvilágot látott gyűjteménynek a használhatósága — a természet örök törvénye szerint — az idő múlásának az ará­nyában egyre jobban csökkent. Ez a körülmény késztette a gyűjtemény kiadóit arra, hogy a változásokat két év elmúltával, pótfüzetben közreadják, majd újabb két esztendő leteltével bennünket késztetett arra, hogy ugyanezt tegyük a további évek határozatainak az anya­ga tekintetében i<s. De ezeknek a pótlásoknak közös bajuk volt az, hogy nem tudtak szervesen beleilleszkedni az alapmunkába. Külön gyűjtemények voltak, amelyeket a még oly gondosan készített közös tárgymutató sem tudott az alapmunkával ösz­szeforrasztaní. Három gyűjteményt és az azóta eltelt 5 esztendő negyedévi füzeteit kellett átkutatni, amíg a fennálló joggya­korlatnak a keresője céljához ért. Az említett gyakorlati nehézség kiküszöbölésének, vagyis annak az érdekében, hogy a bíróság joggyakorlata biztos szem­léletet nyújtó és könnyen kezelhető egységes munkában le­gyen összefogva, határoztuk el új gyűjteménynek az összeál­lítását és kiadását, amelyre az a körülmény is kényszerít, hogy az alapmunka és annak pótfüzetei már évek óta elfogytak, s ennek folytán az azok irányárban jelentkező 'szükségletet, amely az új országrészeknek a visszacsatolásával jelentéke­nyen növekedett, nem lehetett kielégíteni. Az új gyűjteményből elhagytuk a határozatoknak azt a ré­szét, amely az előbb ismertetett okokból — jogtörténeti érté­küktől eltekintve — tárgytalanná vált. Ezekből mégis megtar­tottunk néhány kivételt, abból a célból, hogy az azokhoz fű­zött jegyzetben alkalmunk legyen figyelmeztetni a bíróságnak azok tekintetében megváltozott állásfoglalására. A gyűjte­ménybe természetesen felvettük a bíróságnak az 1940. "év vé­géig hozott újabb határozatait is. Munkánknak bizonnyal vannak hiányai is, de talán nem tévedünk, amikor kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a gyűjtemény kiadásával a köz részére hasznos szolgálatot tel­jesítettünk. Budapesten, az 1941. év augusztus havában. Dr. Koós István, Dr. Lengyel József a m. kir. közigazgatási bíróság itélőbirái.

Next

/
Thumbnails
Contents