Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

62 H. H. Ö. 2. §. (i) bek. 6. p. — Állandó házadómentesség. lás, — mindamellett a gyártelepen levő irodahelyiségek, elárusító helyek, boltok adókötelezettsége több ízben vitássá vált a judikatúrában. Sőt fordultak elő esetek, midőn a gyártelepen kívül a község egyéb részében, illetőleg egészen más községben fekvő raktárakra és irodahelyiségekre is vitatta a fél az állandó adómentességet, holott kétségtelen, hogy ezek az épületek az ipari termelésben szerepet már nem játszanak, hanem az üzlet lebonyolítására szolgálnak és minden nehézség nélkül házadó alá vonhatók, mert hozadékuk megállapítható." Hogy ilyen félreértések az adóztatásban többé elő ne fordulhassanak, a törvényhozás a mentességet korlátozta a gyártelepre, illetőleg az azon fekvő oly épületre, amely a feldolgozandó anyag elhelyezésére, a gyári termékek előállítására és raktározására szolgál. A törvényjavaslat indokolásából tehát kétségtelenül kitűnik, hogy a törvényhozást a gyári és a gyárüzemű' ipari épületek házadómentességének megadására egyedül az a körülmény indította, hogy a gyári épület hozadékát csak a gyári üzem hozadékában, ezzel együttesen lehet értékelni és adóalapul tenni, mert a gyári helyiségbe fektetett tőke hozadéka a gyári üzem hozadékában verődik le. A gyári iparűzésből eredő jövedelem ugyanis tőkének és munkának az eredménye. Tőke az a pénzösszeg is, amelyet a gyáros az iparának üzéséhez szükséges helyiség használásáért másnak fizet és az is, amelyet saját helyiségébe befektetett. Azt, hogy a gyári iparcikkek értékesítéséből befolyt jövedelemből külön mennyi a tőkének és mennyi a munkának a hozadéka, kiszámítani lehetetlen. Ebből szükségképen következik, hogy a gyáros által üzletébe bármily alakban, befektetett tőkének a hozadéka nem lehet önálló tárgya az adónak, hanem azt a munka eredményével együttesen kell megadóztatni. Ezek szerint a gyáros annak a tőkének a hozadéka után is, amely üzleti helyiségében fekszik, nem házadót, hanem csak kereseti adót (illetve társulati adót) fizethet. Mihelyt azonban a gyári célokat szolgáló helyiségek hozadékának értékelése külön is lehetséges — bérbe vett vagy bérbe adott gyári épületeknél, vagy helyiségeknél, — már nincs helye állandó házadómentességnek. Ezekből nyilvánvaló, hogy a gyáraknak adott állandó házadőmentesség célja nem kedvezmény adása, hanem adótechnikai célszerűség. Mihelyt pedig ez az adótechnikai célszerűség nincs meg, ha a gyári helyiség másnak a házában van, amikor a helyiség bérértéke adótechnikai nehézség nélkül a házadó alapjává tehető, akkor már állandó házadómentességről természetesen szó sem lehet.