Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])
H. H. Ö.2.§.(1) bek. 6. p. — Állandó házadó mentesség. 59házat állandó adómentesség a 200/1925. sz. P. M. rendelet 2. §. (1) bekezdésének 6. pontja alapján nem illeti meg. (1678. számú elvi jelentőségű határozat. — 1930.) Földbirtokkal együtt a föld bérlőjének használatára átengedett és a földbérlőnek lakásul szolgáló épületek házadó alá esnek. Az 1868:XXII. törvénycikk 2. §-a k) pontja és illetve az ezt pótló 1870:LI. törvénycikk 2. §-a értelmében házadó alá nem tartoznak a gazdasági épületek és a gazdasági cselédlakok. Önérthetö és e tekintetben a panaszolt határozatnak indokolása meg nem állhat, hogy ezekre az ilyképen adómenteseknek kimondott gazdasági épületekre és illetve gazdasági cselédlakokra is kiterjed az 1868:XXII. törvénycikk 2. §-a m) pontjában foglalt, azonban az összes előző pontokban felsorolt épületekre vonatkozó az a feltétel, hogy ez a mentesség csupán annyiban foroghat fenn, amennyiben mindezek az épületek a kérdéses célra kibérelve, vagy más célra bérbeadva nincsenek, mert hiszen ez utóbbi esetre az 186#:XXII. törvénycikk ,3- §-ában foglalt az a rendelkezés vonatkozik, amely szerint oly ház, lakrész és a háznak minden oly helyisége, amely tényleg bérbe van adva, különbség nélkül mindenütt házadó alá esik, a tiszta házbérjövedelem alapján. Viszont az 1870:LI. törvénycikknek előbb idézett 2. §-a az 1868. évi XXII. törvénycikknek ezt a 3. §-át a többi rendelkezésektől eltekintve, azzal a rendelkezéssel pótolta, hogy a kibérletteknek, vagyis tehát házadó alá esőknek nem tekintendők a földbirtokkal együtt a föld bérlőjének használatára átengedett gazdasági épületek és cselédlakok, úgyszintén a gazdasági és erdei tisztek bérfizetés nélküli szabad lakai, valamint a vasúti őrházak sem. E törvényrendelkezéseknek egybevetéséből kitetszik, hogy adómenteseknek csupán a) a gazdasági épületek és b) a gazdasági cselédlakok veendők és pedig a törvény célzata szerint, nemkülönben az egyenes adótörvények és szabályok hivatalos összeállítás (régi) „Házadó"-ra vonatkozó részének 92. §-a értelmében addig, amíg tulajdonképeni rendeltetésüknek megfelelően használtatnak. A tárgyiratokból kitetszik, hogy a panaszolt esetben adózó ügyfélnek azokról az épületeiről van szó, amelyek az adózó ügyfélnek tulajdonát képező földbirtokkal együtt a föld bérlőjének használatára átengedtettek ugyan, azonban azok a földbérlőnek lakásaiul szolgálnak. Nem szenved kétséget s ennek ellenkezője adózó ügyfél beadványaiban sehol se vitattatik, hogy ezek az ilyképen a földbérlő lakásául szolgáló épületek a gazdasági cselédlakok sorába nem sorolhatók, hogy tehát azokat ezen a címen adómentesség nem illetheti. De el nem fogadható a panaszolt határozatnak az az álláspontja sem, hogy