Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

154 H. H. Ö. 23. §. — Jogorvoslatok. Abból a körülményből pedig, hogy az ilyen természetű mulasztások következményeképpen 100 P-ig terjedhető „pénz­bírság" helyett 19,34. január hó 1-től kezdődően az adó kétsze­resében kiszabandó „bírság"-megállapítá3nak van helye, a bí­róság hatáskörét a házadóvallomások be nem adása, vagy ké­sedelmes beadása esetében járó „bírságok"-ra vonatkozóan megállapított törvényes hatáskör alapján eme mulasztásokra kiterjeszteni nem lehet, mert a H. H. Ö. 26. §-ában és a K. K. H. ö. 104. §. 1. b) pontjában foglalt rendelkezések alapján eh­hez a bírósághoz beadandó panasznak csak az említett ház­adóvallomások be nem adása, illetve késedelmes beadása miatti bírságok megállapítása tárgyában hozott pénzügyigaz­gatósági határozat ellen van helye. De különben is (a %-os és az adó kétszeresében megálla­pítandó bírság alapjául szolgáló) a mulasztások természete is különbözik egymástól. Az üresen álló épület használatba véte­lére vonatkozó bejelentés az általános házadóvallomás beadá­sának a fogalma alá nem esik és így az előbbi bejelentésre vonatkozó kötelezettség, illetőleg ezen kötelezettség teljesíté­sének az elmulasztása nem azonos az utóbbi vallomás beadá­sára vonatkozóan megállapított kötelezettséggel, illetőleg en­nek az elmulasztásával. A bírság mértékének a megállapítá­sára vonatkozóan életbeléptetett fenti új rendelkezésből egy­magából, kifejezett törvényes rendelkezés hiányában, ezen bírság kérdésében végső fokon, ennek a bíróságnak a hatás­köre, nem állapítható meg. Ennélfogva a házadó vallomás beadásának elmulasztása miatt kiszabható bírságra meghatározott jogorvoslati hatósá­goknak a hatásköre a szóban forgó bírságnak az elbírálására nem terjeszthető ki, már azért sem, mert az 1896:XXVI. tc. 19. §-a a bíróság hatáskörének jog- és törvényhasonlatosság el­vének az alkalmazása alapján való kiterjesztését tiltja. (300. számú jogegységi megállapodás. — 1938.) 23. §. (1) bekezdés; mO.XXII. tc. U. §. Fellebbezés az elsőfokú kivetés ellen. A háztulajdonos terhére kivetett házadó jogossága és helyes­sége ellen a házgondnok jogosult fellebbezéssel élni. (1840. számú elvi jelentőségű határozat. — 19M.) IndokoMs a H. H. ö. 12. §. (3) bekezdésénél Azokban az esetekben, amelyekben a házadónak az alapja nem a főbérlő, hanem az egyes albérlők által fizetett bérösszeg, a két bér összege közötti különbözet után kivetett házadó mérve és jogossága ellen a főbérlőt is megilleti a jogorvoslat joga.

Next

/
Thumbnails
Contents