Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

138 H. H. Ö. 22. §. — Adótörlés esetei. kétséget a törvényjavaslatnak — az 58. §-hoz fűzött — minisz­teri indokolása sem, mely szerint: hogy az adófizetési kötele­zettség megszűnésének időpontja minden nehézség nélkül meg­állapítható legyen, ennek bejelentése a megszűnés bekövetkez­tét követő 15 napban állapíttatott meg s amely szerint továb­bá: nagyon természetes, hogy a megkésett bejelentő mulasz­tásának következményeit viselni tartozik és az utóbbi esetben a kivetett adónak csak a bejelentés napjától járó része írható le, s végül figyelemmel arra, hogy ezzel a tényállással szem­ben a panasziratban felhozottak a panaszolt határozatnak fenn nem tartására elfogadható alapot nem nyújthattak: a jelen ítélet rendelkező részében foglaltak szerint hatá­rozni kellett. (1148. számú elvi jelentőségű megállapodás. — 1913.) 22. §. (1) bekezdés, 2. pont. A lebontás folytán megszánt épületek adójának törlése. Az épületlebontás bejelentésének elmulasztása miatt csak a le­bontás évében fizetendő adót nem lehet törölni, a következő évekre azonban az adótárgy megszűnését hivatalból is figye­lembe venni és az adó kivetését mellőzni kell. Az elöljáróság megállapítása szerint a panaszos házát 1911. évi augusztus havában bontatta le, az adótörlést pedig az elöl­járóság által felvett jegyzőkönyvből kitetszőleg csak 1912. évi április hó 24-én kérelmezte. Ennélfogva a közigazgatási bizott­ság a panaszosnak az 1911. évre kivetett adók törlésére irányuló kérelmét helyesen tagadta meg annál is inkább, mert a pana­szolt határozat indokainál fogva megfelel az 1909., évi VI. tör­vénycikk 58. §-ában, illetőleg az ezen törvény végrehajtása iránt kiadott utasítás 76. §-ában foglalt rendelkezésnek és mert az 1909., évi VI. törvénycikk 41. §-a értelmében az épületlebon­tás a községi közegeknél írásbelileg, vagy hivatalból felvett jegyzőkönyvben jelentendő be, azt pedig, hogy az állítólagos korábbi bejelentést írásban, vagy pedig hivatalból felvett jegy­zőkönyvben még 1911. évben tette volna meg, a panaszos ma­ga sem állítja, annál kevésbbé bizonyítja. Egyébként azonban a panasznak helyet adni és 1912. évi január hó 1-től a kivetett adók törlését elrendelni kellett, mert az 58. §. csak az évközi változásokra vonatkozik, ellenben a 41. §. utolsó bekezdése, illetve a végrehajtási utasítás 55. §-a szerint, ha a változások bejelentése elmuasztatnék, a felvétel hivatalból történik, tehát a házadókataszter hivatalból igazít­tatik ki s a 40. §. 1., 5—8. pontja, tehát a lebontás esetében is a mulasztásról a pénzügyigazgatósághoz egyidejűleg jelentés

Next

/
Thumbnails
Contents