Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

136 H. H. ö. 20. §. — Évközi változások. nált helyiségek bérbeadása esetén, azokat a bérlő beköltözése előtt pár nappal kiüríti s így a házadó időközi helyesbítésének ilyen esetben nincs helye. A panaszos az eddig saját használatában volt helyiségeket 1937. augusztus 1-től kezdve 180 P. évi bérért K. J.-nek bérbe­adta s azt kérte, hogy tekintve, hogy ő a helyiségeket már jú­lius 15-én kiürítette, a 320 P haszonérték után kivetett házadó 1937. júliustól töröltessék és augusztus 1-től a házadó 180 P bér után írassék elő. Az iratokból tényként az állapíttatott meg, hogy a szóban­íorgó helyiségeket a bérlő már július 23-án elfoglalta. A pana­szos állítása szerint ő azt július 15-én kiürítette, tehát üres lakás újbóli bérbeadásáról van szó, így tehát a 66.000/1934. P. M. számú rendelet 1. §. (2) bekezdése alkalmazandók Nem tekinthető lakásüresedésnek az, ha a tulajdonos az addig általa használt helyiségek bérbeadása esetén azokat a bérlő beköltözése előtt pár nappal kiüríti. A 66.000/1934. P. M. számú rendelet 1. §. (2) bekezdése alapján tehát a házadó­alap helyesbítésének helye nincsen. A házadóalap a novemberi állapot szerint állapítandó meg. Azokat az eseteket, amelyekben ez a házadóalap évközi változás folytán helyesbítendő a 66.000/1934. sz. rendelet fel­sorolja. Olyan rendelkezést, amely szerint a jogerősen meg­állapított haszonérték alapján kivetett házadó, abból az okból, mert a helyiség évközben bérbe adatott, a bérösszegnek meg­felelően helyesbíthető lenne, nem tartalmaz. A rendelet 1. §. (3) bekezdése pedig kimondja, hogy a rendeletben nem emlí­tett esetekben a kivetett házadót a bérjövedelemnek évközi emelkedése vagy apadása nem érinti. (2045. számú elvi jelentőségű határozat. — 1940.) A házadónak állandó adómentesség címén való törlése bármi­kor kérhető ugyan, de az adó törlésének csak a bejelentés nap­jától kezdve van helye.* A közigazgatási bizottság panaszolt határozatával fenntar­tott sz.-i m. kir., adófelügyelői végzés panaszosnak azt az igé­nyét, hogy a kérdésben levő háznak az 1912. évi március hó 30. napján felvett helyszíni szemlejegyzőkönyvben, valamint a sz.-i m. kir. adófelügyelőnek végzésében részletesen felsorolt lakrészek után kivetett házadó ne csupán a panaszos erre vo­natkozó kérvényének az 1911. évi június hó 10. napján eszkö­zölt benyújtásától, hanem már az 1910. évi január hó 1. nap­* Ez a határozat — a H. H. Ö. 3. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés folytán — ma már csak arra az esetre vonatkoztatható, ha valamely épület az adóév folyamán válik adómentessé.

Next

/
Thumbnails
Contents