Koós István - Lengyel József (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra és illetékekre vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye 1896-1941. I. kötet (Budapest, [1942])

H. H. Ö. 8. §. — Adóalap bérbeadott épületeknél 117 Azt a vízvezetéki díjat, amelyet a bérlő nem a háztulajdonosnak tartozik megtéríteni, hanem a vonatkozó szabályrendelet szerint maga köteles a vízműveket fenntartó vállalatnak megfizetni, a házbérjövedelemhez hozzászámítani nem lehet. A kincstári képviselő panasza oda irányul, hogy a bepanaszolt ügyfél háza után fizetendő házadónak alapjához a bérösszegen felül hozzászámíttassék az a vízfogyasztási dij is, amelyet lakói a Gy. törvényhatósági joggal felruházott város törvényhatósági bizottsága által a városi vízmű tárgyában 1900. évi június hónap 5. napján meghozott és a magyar királyi belügyminiszter által ugyanazon év október hónap 13. napján 97.830. szám alatt jóváhagyott szabályrendelet 40. §-a értelmében közvetlen a városnak tartoznak megfizetni. Ennek a panasznak azonban helyet adni nem lehetett. A házadóról szóló 1909. évi VI. törvény 13. §-ának 3., pontja szerint a szoros értelemben vett lakbéren felül azok az öszszegek szolgálnak a házadó alapjául, amelyeket a bérlő a bérbeadónak vízvezeték, éjjeli világítás, szemétkihordás és más ilynemű mellékköltségek fejében fizet. Ennek a törvényhelynek már szószerint vett szövegéből is nyilvánvaló, hogy a törvényhozó csak azokat a mellékszolgáltatásokat kívánta házadó alapjául kijelölni, amelyeket a bérlő a bérbeadónak, tehát nem valamely harmadik személynek tartozik fizetni. De a törvényhozó ily irányú akarata még jobban kidomborodik az idézett törvényszakasz 2., 3. és 4. pontjánali egybevetéséből. Ebből ugyanis az tűnik ki, hogy a törvényhozó azokat a mellékszolgáltatásokat jelölte ki a házadó alapjául, amelyek a törvény, rendelet, vagy törvényerejű szokás folytán magának a bérbeadó háztulajdonosnak tartozásait képezik, de amelyeket a háztulajdonos a bérleti szerződéssel éppen abból a célból hárít át a bérlőre, hogy- ezáltal — habár elburkoltan — a bérjövedelmet növelje. Ahol tehát az ilyen áthárítás lehetősége és szüksége fenn nem forog, mert az előlhivatkozott szabályrendelet a vízfogyasztási díjakért egyedül és kizárólag a lakást használókat teszi felelőssé és a háztulajdonosokat még másodsorban, kezességgel sem terheli, ott a házadó alapjának a panaszos által kívánt felemelése jogos alappal nem bírhat. Teljesen analóg rendelkezést tartalmaz az idézett törvényszakasz 2. pontja azokra a közszolgáltatásokra, amelyeket a bérlő községi adó fejében házbérfillérek elnevezése alatt vagy más községi lakásado címén fizet. Ezek a közszolgáltatások is kizárólag a bérlőt terhelik és a törvény kifejezett rendelkezései szerint a házadó alapjához még akkor sem számithatók hozzá, ha beszedésük a háztulajdonos közvetítésével történik. Végül siker nélkül hivatkozik a panaszos arra is, hogy a 11,3.984 1909. szám alatt kiadott pénzügyminiszteri rendelet 9.