Sárfy Aladár et al. (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1897-1932 (Budapest, [1933])
és legmagasztosabb feladata vizsgálni, vájjon a fejlődés helyes és a nagy közösség általános érdekével megegyező irányban halad-e vagy téves ösvényekre kalandozik. Az ö feladata a fejlődés útjában álló akadályokat elhárítani, vagy a helytelen fejlődésnek gátat vetni. Mig a törvényhozás módosításai, változásai megszabott módon mindenki számára hozzáférhetően közzétételnek, a birói tevékenység eredményei ilyen kötelező módon nem terjesztetnek. Pedig épen az általam vallott és fentebb kifejlett álláspont megköveteli, hogy a jogszabályoknak a bírói gyakorlatban beállott változásai is az érdekelteknek hozzáférhetővé tétessenek. Ezt a célt a bírói ítéletekben megnyilvánuló elveknek összegyűjtése útján csak a bíróságok maguk tudják megvalósítani. Épen azért örömmel kell fogadnunk a m. kír. közigazgatási bíróság jegyzői karának azt a törekvését, hogy a pénzügyi jog körében keletkezett ilyen határozatokat időnkint összegyűjtik és közzéteszik. Szükség van erre a pénzügyi jog terén talán fokozottabb mértékben azért, mert az utolsó évtized lázas, szinte azt mondhatnánk, forradalmi úíemú változásai a legerősebben épen az adóztatás terén-érvényesítik hatásukat. Maga a törvényhozás is ezen a téren végzi a legnagyobb munkát. A törvényes szabályok gyakori változásai, az átmenettel járó zavarok tehát fokozott mértékben teszik szükségessé egyrészt a bíróságnak fentebb vázolt tevékenységét, másrészt azt, hogy ennek a tevékenységnek eredményei köztudomásra jussanak. Ezt a célt szolgálja ez a könyv, amelyet az arra leghívatotíabbak állítottak össze. Az összeállítás rendszere alkalmas arra, hogy abban minden érdeklődő azonnal megtalálja azt, amit tudni kíván. Kiváló szolgálatot tesz tehát a jogkereső közönségnek, de a pénzügyi igazgatásnak is, amely utóbbinak nevében, mint egyik vezetője, csak hálás köszönetemet fejezhetem ki a szerzőknek alapos és. fáradságot nem ismerő munkásságáért. Budapest, 1032. december havában. V a. m. kír. pénzügyminlslerium államinkéra 4