Sárfy Aladár et al. (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1897-1932 (Budapest, [1933])
Házadó tézkedést, mely szerint ezeknek a házadó alól állandó mentesség volna biztosítva. A Hivatalos összeállítás (régi) 99. §-álban és az 1909. évi VI. törvénycikk 1. §-ában foglalt az a rendelkezés, hogy az ott körülirt bódék nem tárgyai a házadónak, nem a házadó alól való állandó mentesség kedvezményének megállapítása, hanem a házadó tárgya tekintetében tett intézkedés. E (rendelkezések szerint is lazonban csak sátrak s bódék nem sorozhatok a házadó tárgyaihoz ós pedig az 1909. évi VI. törvénycikk szerint olyanok, melyek lakásra nem alkalmasak, — míg a helyszínén felvett szemlejegyzőkönyv szerint jelen esetben nem sátrakról vagy bódékról, hanem favázas, téglából épült, lakásra alkalmas épületekről van szó, az ilyenek pedig úgy az előbbi, mint a most érvényben levő házadótörvény szerint, még ha fennállásuk határidőhöz is van kötve, mint lakható s így állandó jellegű épületek a házadó alá tartoznak. A hosszabb idő óta fennálló és bérbeadás útján hasznosított bódé házadó alá esik. (1028 ejh. — 16.975/1911 P.) A közigazgatási bizottság által felhozott indokok elfogadásával a panaszt annál inkább elutasítani kellett, mert Sz. község elöljáróságának 3236/1911. számú jelentése szerint a szóban lévő s bérbeadás utján értékesített bódék több mint 15 év óta állanak fönn, ezek tehát állandó jellegű épületeknek tekintendők s mint ilyenek az 1909. évi VI. törvénycikk 1. §-ának b. pontja szerint házadó tárgyát képezik. Gyári vállalatoknak a gyártelepen kívül lévő raktárai házadó aiá esnek. (129 ejh. — 19.070/1911 P.) A panaszolt határozat az abban foglalt indokoknál fogva törvényes alapon nyugszik, amennyiben az 1909. évi VI. törvényicikk 27. §-ának 9. pontja értelmében az állandó adómentesség csak a gyárak és a gyárakhoz hasonló ipartelepek területén levő és az üzem céljaira szolgáló épületekre terjed ki, már pedig panaszosok sörgyárai K.-án és B.-on vannak, tehát a sz.-i sörraktár nincs a gyártelep területén: erre nézve ez okból állandó adómentességet igényelni jogosan nem lehet, amint ez a törvény végrehajtására vonatkozó utasítás 27. §. 9. pontjának 2. bekezdéséből is nyilván kitűnik. Város határában lévő külön álló borospincék házadó mentesek. (203 ejh. — 8116/1899 P.) A házadó tárgyát a házak évi haszonértéke képezi, s általában házadó csakis lakásra alkalmas épületek és ezek tartozékai után vethető ki, minthogy pedig a határban lévő s különálló borospincék a ház fogalma alá nem sorolhatók, sem azok 40