Sárfy Aladár et al. (szerk.): A m. kir. Közigazgatási Bíróság adókra vonatkozó hatályos döntvényeinek, jogegységi megállapodásainak és elvi jelentőségű határozatainak gyűjteménye. 1897-1932 (Budapest, [1933])
Kereseti adó vámnak korcsmái, amelyekben bort és sört is mérnek, mert továbbá ez a bizonyítvány csak a F. nagyközségben lévő korcsmákra vonatkozik; mert végül az a haszon, amely a panaszló által birt és általa megbízottjai utjáin kezelt korcsmákból ered, mint adóalap fel nem osztható külön minden egyes italnem után. Az ezen adóztatási ügyben követett eljárásnak nem áll útjában a fennállott m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróságnak a panaszló cég által hivatkozott elvi jelentőségű határozatában foglalt kijelentés, mert az ott tárgyalt eset sem hasonló a jelenlegihez, mert ott szeszkereskedőről s nem korcsmárosra! volt szó ! Amennyiben azonban panaszló cég azon szeszmennyiség után, amelyet raktárából egyes korcsmái részére enged át, a fentebbiek szerint a nagybani kiadás helyén más adóval, mint a gyári üzlet utánival, meg nem rovatott : a fenforgó esetben követett eljárás az azon Ítéletben kimondott elvvel nem áll ellentétben. Mezőgazdasági szeszgyár jövedelme általános kereseti adó alá esik, kivéve ha a szeszgyárat állami kedvezmény illeti meg. (786. ejh. — 1905/1907. P.) Panaszos a j.-i szeszgyárnál elért adóköteles kereseti nyereményét nem igazolta, minélfogva a helyi viszonyokkal közvetlenül ismerős tagokból alakított adókivető (kir. adóhivatal) és adófelszólamlási bizottságok által összhangzóan megállapított adónak azon az alapon való leszállítását, hogy ez az adó az ő adóköteles tényleges kereseti nyereményének nem felel meg, — jogosan nem igényelheti. Nem igéinyelheti pedig ezt annyival kevésbbé, mert a panaszolt határozJat is világosan reámutat arra, hogy mind a két bizottság a három évi átlag szerint termelt s a kivetési iratokhoz mellékelt hivatalos kimutatásban feltüntetett szeszmennyiség után hektóliterenként számításba vett tiszta kereseti nyereményt a kereseti viszonyoknak megfelelőnek tartja, a felterjesztő hatóságnak felvilágosító jelentésében foglaltakból pedig kitetszik az is, hogy más hasonló foglakozásuak megadóztatásánál szintén ugyanez a kulcs vétetett alkalmazásba. Ezzel a tényállással szemben a panasziratban előadottakat, nemkülönben az abban foglalt általános hivatkozással fentartott felebbezésben előadottakat figyelembe venni nem lehetett. Különösen tniem volt figyelembe vehető az a kifogás, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak a törvénynél fogva mindennemű adó alól mentesek, mert bár a hazai iparnak állami kedvezményekben való részesítéséről szóló 1890 : XIII. törvénycikk 15. §-ának 1) pontja a mezőgazdasági szeszgyárakat szintén állami kedvezményben, és így az idézett törvénycikk 2. §. a) pontja szerint a kereseti adó alól való felmentés kedvezményében is részesítendőknek mondja, 124