Hegedüs János (szerk.): Közigazgatási törvénytár a fennáló törvények és rendeletekből, kísérve a m. kir. ministeriumok elvi jelentőségű határozataival és felső bíróságainknak döntvényeivel. I. kötet (Nagybecskerek, 1894)

368 A r , 1 közigazgatás szervezete. — Okiratok hitelesítése. 37 (vC^ji! Ha pedig az anyakönyvet vezető katonai hatóság alatt áll, a hite­lesítés a fölöttes honvédelmi ministerium, illetőleg a hadügyministeriura által eszközlendö. A fölebbi határozatoknak megfelelöleg hitelesített kivonatok további hitelesítése nem szükséges. 4. czikk. A német birodalom vagy valamely német szövetséges állam legfőbb közigazgatási hatóságai által, vagy az osztrák-magyar monarchia legfőbb közös közigazgatási hatóságai által, vagy Ausztria vagy Magyarország legfőbb közigazgatási hatóságai által, vagy valamely más állami vagy egyházi felsőbb közigazgatási hatóság által kiállított vagy hitelesitett okiratok további hitelesítése nem szükséges. Mindkét szerződő fél közlendi a másikkal az itt tekintetbe vett hatóságokat, valamint a hatóságoknak erre vonatkozó változtatásait. Azon okiratokat, a melyek nem a most felsorolt hatóságok, hanem más hatóság által állíttattak ki, vagy hitelesíttettek, a nevezettek közül azon hatóságnak kell hitelesíteni, a melynek a kiállító hatóság alá van rendelve. Az utazási igazolványokra vonatkozó eddigi szabályok azonban érvényben maradnak és azon könnyítések sem érintetnek, melyek külön megállapodások által, a kereskedelmi forgalom részére és a vámeljárásnál engedélyezvék. Végre nem szükséges azon okiratok további hitelesítése, a melyek a pénzügyi hatóságok által, ide értve az erdészeti hivatalokat is, a ha­táros kerületekben állíttatnak ki. 5. czikk. Az ezen egyezmény értelmében illetékes hatóság által valamely magán okiratra vezetett hitelesítésnek további hitelesítése nem szükséges. 6. czikk. Jelen szerződés tiz nappal közzététele után lép hatályba; a magas szerződő felek mindegyike által bármikor felmondható, azonban a történt felmondás után még három hónapig hatályban marad. Ezen szerződés hatályba léptének időpontjától kezdve, a német szövetség egyes államai és Ausztria-Magyarország közt előbb kötött minden egyezmény hatályát veszti, a mennyiben ez a hatóságok által kiállított vagy hitelesitett okiratok hitelesítésére vonatkozik. A jelen szerződés meg fog erősíttetni, és a megerősítő okiratok lehetőleg mielőbb ki fognak cseréltetni. Minek hiteléül a mindkét részbeli meghatalmazottak a jelen szer­ződést aláírták és pecsétjeikkel ellátták.

Next

/
Thumbnails
Contents