Bernhard Miksa - Vekerdy Géza (szerk.): A polgárijogi határozatok tára egységes szerkezetben. A m. kir. Kúriának összes elvi határozatai, jogegységi és teljes ülési döntvényei szakonként csoportosítva (Budapest, 1934)

Kötelmi jog 47 ból kívántatván meg, ezen közjogi tekintet alá eső érdekre te­kintettel az ezzel ellentétben álló minden olyan jogügylet, mely a felek akarata szerint arra irányul, hogy a házassági biztosí­ték rendeltetése elől elvonassék, érvénytelennek tartandó, mert az ilyen jogügylet nyilvánvalóan a közérdek szempontjából fennálló tekintetek kijátszását célozza. Ezen alapon érvényte­len a katonatisztnek vagy nejének lemondása a nősülési biz­tosíték jövedelméről. Mégis azonban a katonai nősülési biztosíték céljára és rendeltetésére való figyelemmel az a kamatjövedelem, amely az ennek fizetésére kötelezett féltől a lejárat után késedelem nélkül nem igényeltetik, később már nem lesz keresettel érvé­nyesíthető. (1896. május 8. 83/1897. sz.) 73. sz. E. H. Szakminiszter képviseleti joga. Az államkormánynak, illetve annak a tagjának (szakmi­niszternek), kinek rendelkezése alatt valamely ingatlan van, a közjogi állásából folyó és az 1848:111. t.-c. 32. §-ában megha­tározott felelősséggel járó rendelkezési joga nem terjeszthető ki olyképen, hogy a rendelkezése alá helyezett ingatlanra az 1897: XX. t.-c. 37. §-a szerint szükséges törvényhozási különös fel­hatalmazás nélkül a kir. államkincstárra kötelező hatállyal adásvevési szerződést köthessen, (1910. január 12. 4367/1909. sz.) 74. sz. E. H. Kiskorú meghatalmazott. A nem teljeskorúak által meghatalmazotti minőségben megbízójuk részére kötött ügyletek érvényességét a meghatal­mazott kiskorúsága nem érinti. 0898 december 9. 1016/1898. sz.) V. ö. MMT. 1024. §. 75. sz. E. H. Foglaló. Oly megállapodásból, melyben a foglalónak csak jövőben leendő átadása köttetett ki, a foglaló átadására bíróilag ér­vényesíthető követelés nem származik. (1897. december 30 392/1897. sz.) V. ö. MMT. 1050-1052. §§. 76. sz. E. H. Kötbér. A kötbér nemcsak vagyoni, hanem bármely érdek bizto­sítására is kiköthető. (1899. január 18. 496/1898. sz.) V. ö. MMT. 1053-1063 §§.

Next

/
Thumbnails
Contents