Ungár Margit - Hajnal Henrik (szerk.): Csábítás, jegyszegés és jog. A m. kir. Kúria legújabb gyakorlata (Pécs, 1939)

I. 4126/33—4427/33. V 69 szakos nemi közösülésre utaló tüneteket a felperesnő nemi szervén nem észlelt. A tanú vallomását megerősíti a felperesnőnek a fellebbezési tárgyaláson foganatosított személyes meghallgatásakor tett az az elő­adása, hogy előző napon végzett a menstruációval és „ilyenkor egy nőt könnyen lehet elintézni és felizgatni". Ebből pedig csak arra vonható következtetés, hogy a felperesnő nem csupán az alperes kívánsága folytán, hanem a saját nemi ingerének a hatása alatt is engedett az al­peres közösülési óhajának ... 4126/33. Feloldás. — Felperesnő keresetét arra alapította, hogy néhai X Sándor az 1897. évben őt azzal az ígérettel, hogy haláláig el­tartja, sőt saját házasságának felbontása esetére feleségül is veszi, arra bírta rá, hogy férjét elhagyja. Felperesnő ennek az ígéretnek a folyo­mányában a férjét tényleg elhagyta, házasságának a felbontása azon­ban nem sikerült, de azért az alperes jogelődjével, néhai X. Sándor­ral, az 1902. évben benső szerelmi viszonyt kezdett, mely az 1908. évig tartott. A felperesnő tényállítása szerint az alperes jogelődje a fentemlített ígéretnek az 1932. év május haváig havi életjáradék fize­tése útján állandóan eleget tett, de azon felül ígéretét több ízben meg­ismételte, legutoljára 1931. évi május havában, amikor havi 120.— P tartásdíjat ígért a felperesnőnek életfogytiglan azzal, hogy ha ő előbb halna meg, úgy ez a tartásdíj a hagyatékot terhelje. Az ígéretet tevő alperesi jogelőd 1932. évi október hó 21-én meghalt, egyedüli örököse örökbe fogadott gyermeke, az alperes... A fellebbezési bíróság fel­peresnőt elutasította keresetével minden bizonyítás mellőzésével, saját tényelőadására való utalással, mert az ígéretet tevő alperesi jogelőd­nek az volt a célja, hogy a felperesnőt házasságának felbontására, en­nek nem sikerülte esetére pedig házasságon kívüli szerelmi viszony létesítésére bírja, amely utóbbi viszony tényleg létesült is. Ez az ígéret tehát a fellebbezési bíróság álláspontja szerint nyilvánvaló erkölcste­len célzatánál fogva bíróilag érvényesíthető kötelem alapjául nem szolgálhat. A fellebbezési bíróság továbbá annak az álláspontjának is kifejezést adott, hogy az eredetileg érvénytelen kötelezésnek utóbb a viszony megszűnése után történt megismétlése az ígéretet erkölcstelen jellegétől meg nem foszthatja, mert alperes jogelődje a keresetileg érvényesített tartást nyilván eredetileg erkölcstelen viszony jutalma­zására ígérte... A Kúria a fellebbezéssi bíróság ezen jogi álláspontját nem osztja, mert jelenleg is követett gyakorlata szerint a kötelező ígé­retre alapított jogalap megáll abban az esetben, ha az ígéret az er­kölcstelen viszony megszűnte után is történt, amikor tehát nem er­kölcstelen viszony folytatásáról, illetve fenntartásáról van szó... Fel­peresnő bizonyítani kívánta, hogy az alperes jogelődje az erkölcstelen viszony megszűnte után ismételten kötelező ígéretet tett a felperesnő holtiglani eltartására és hogy ezt az eltartási ígéretet 1932. évi május haváig tényleg teljesítette is. Ennélfogva a tényállásnak a fentebbi irányban való megállapítása nélkül az ügy érdemben alaposan el nem dönthető... (lásd 76/35. sz.) 4235/33. — Elutasítás. — Felperesnő színésznő. A peres felek 1930. évi december hó 26-án egymással jegyet váltottak, de jegyességük 1931. évi január hó folyamán felbomlott... A felperesnő előadta, hogy korcsmában volt, vacsorázás után éjjel felment az alperes lakására, ott maradt reggel fél ötig és vele nemileg érintkezett... A bizonyítás anyaga nem nyújt adatot arra, hogy a felperesnő által állított rábe­szélés valóban megtörtént... Ennek ellentmond az is, hogy a felperes­nő ezután még mintegy 5 ízben volt az alperes lakásán este 8—10 óra között és ilyenkor is mindig nemileg érintkeztek... Hiányzik ennélfog­va az anyagi jogszabály alkalmazásának az a feltétele, mely szerint a nemi érintkezésnek a házassági ígéretre alapított rábeszélés hatása alatt kell történnie. 4427/33. — Marasztalás. — 2000.— P. — A felperesnőt 3 éves kora óta az 1926. év november haváig az anyai nagyanyja, alperes nagynénje,

Next

/
Thumbnails
Contents