Ungár Margit - Hajnal Henrik (szerk.): Csábítás, jegyszegés és jog. A m. kir. Kúria legújabb gyakorlata (Pécs, 1939)

6 A nő nemi erkölcse elleni bűncselekmények „a szemérem elleni bűntettek és vétségek" címe alatt nyertek szabályozást — a nem vagyoni kárra való tekintet nélkül. A büntetőjogi csábítás a szülő, gyám, gondnok, nevelő, tanító, vagy felügyelő ellen a btkv. 247. §-ban nyert szabályozást anélkül, hogy a nem vagyoni kár kérdése a nemi erkölcs csorbítása szempontjából szabályozást nyert volna. A magyar jog eme Szaharájában kelt életre a személyiségi jog egyik lényeges tartalmának: az egyén erkölcsének csorbításából származó magánjogi kár iránti követelési igény. Az egyén erkölcsi csorbításából származott kárt a bírói gyakorlat logikusan és nyelvtanilag is helytállóan nevezi: erkölcsi kárnak. Ez az erkölcsi kár rendszerint a házasság ígérgetésével a nő nemi érintetlenségét támadó csábítás útján jővén létre, összefoglaló címként helyesen használja a jogi műnyelv — a büntetőjogi csábítás fogalmával szemben — a magánjogi csábítás fogalmát. A függő helyzet kihasználása fogalmilag már nem csábítás, azonban a nő nemi erkölcse ellen irányuló jogellenes magatartás lévén, az ekként előállott kár is az erkölcsi kár keretébe tartozik. Ugyancsak az erkölcsi kár fogalma alá tartozik a nő nemi erkölcse ellen elkövetett büntetendő cselekményből származtatott erkölcsi kár is. Az erkölcsi kár fogalmával egyértelmű immateriális kár megtérítését szabályozó törvényeink a tényleges kárral szemben a „nem vagyoni kár" fogalmával élnek.9 E jogirodalmi és törvényi utalások után a magyar bírói gyakorlat jogfejlesztő erejét, a magánjogi csábításból és az eljegyzésből származtatott kárkövetelésekre korlátozva, a különböző gyűjteményekben korábban szórványosan megjelent határozatokban, valamint a m. kir. Kúria előttünk fekvő döntéseiben szemlélhetjük. E döntések a bírói intuitio folytán valójában visszanyúlást jelentenek a Tripartitum magánjogára: a magánfélnek járó magánbírság (homagium) rendszerére, amelyet 9 így a hazaárulók vagyoni felelősségéről szóló törvény (1915: XVIII.) a vagyoni és nem vagyoni érdeksérelem fejében veszi el a hazaáruló vagyonát. Az 1914 : XIV. t. c. 39. §-a a „nem vagyoni kárért is megfelelő pénzbeli elégtételt" állapít meg. Ezt rendeli alkalmazni az 1914 : XLI. t. c. 28. §-a: a) a jelen törvény alá eső nem sajtó útján elkövetett becsületsértés, rágalmazás; meghalt embernek vagy emlékének meggyalázása (22. §); b) hitelrontás (24. §) eseteiben, továbbá c) a btkv. 227. és 229. §-a alá eső hamis vád büntette vagy vétsége esetében. — Utalok az 1921 : LIV. t. c. 18. §-ára és az 1923. V. t. c. 35. 1?-ára is. Dósa Elek szerint: „a magánkövetelésű bűnök"-ből eredő igények. Wenczel G. a tényalapot tisztán „magánjogi bántalom"-nak mondja, amelyek „tiszti bűnvád vagy keménvebb rendőri fenyíték tárgyává nem tétethetnek, hanem a sértett fél magánkeresetére szolgáltatnak okot ésalapot".