Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

§-a (2) bekezdésének az elemzése is. Ez a rendelkezés csak akkor teszi kötelezővé, s így érvényességi kellékké a közokirati, illetőleg a teljes bizonyító erejű magánokirati alakot, ha az írásbeli alakot jogszabály rendeli, s a szerződő fél nem tud vagy nem képes írni. Ebből is kétségtelenül következik, hogy a tárgyalt írásbeli szerződéseknek általában nem érvényességi feltétele a külön jogszabályokban egyes esetekre meghatározott szigorúbb alakszerűség megtartása. Ha azonban külön jogszabály — mint pl. a Csjt. 8. §-ának (1) bekezdése — szigorúbb alakszerűséget ír elő, annak meg nem tartása a szerződés érvénytelenségét eredményezi. A mondottakból következik az is, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződéseknek az alakszerűség szempontjából nem érvényességi kelléke az, hogy az okiratot keltezéssel — a szerződéskötés helyének és idejének feltüntetésével — lássák el, sem pedig az, hogy ügyleti tanúk működjenek közre. III. a) A Ptké. fentebb is említett 38. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az okiratot több példányban állítják ki, a szerződés akkor is érvényes, ha mindegyik fél csak a másiknak szánt példányt írja alá. E rendelkezés nem hagy kétséget aziránt, hogy az ilyen eset kivétel az alól a — kifejezetten ki nem mondott — általános szabály alól, hogy a szerződést tartalmazó okiratot mindkét félnek alá kell írnia ahhoz, hogy a szerződés írásba foglaltnak legyen tekinthető. A szerződés aláírása tehát az érvényesség alaki kelléke. b) Ugyanennek a §-nak az 1967. évi 39. sz. tvr. 24. §-ával megállapított (2) bekezdése — amelyről az előbbiekben már szó volt — úgy rendelkezik, hogy ha jogszabály vagy a felek megáUapodása a szerződés érvényességéhez írásbeli alakot rendel, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában írásbeli alakban létrejött szerződésnek kell tekinteni a levélváltás, a táviratváltás és a távgépírón történt üzenetváltás útján létrejött megegyezést. Ez a rendelkezés félreérthetetlenül kifejezésre juttatja, hogy a szerződést nem kell egy okiratba, illetve okiratnak minősülő egyéb írásbeli nyilatkozatba foglalni, hanem elegendő, ha a szerződés lényeges elemeit két vagy több, egymást kiegészítő írásbeli nyilatkozat tartalmazza (ajánlat-elfogadás, levél-válaszlevél stb.), feltéve természetesen, hogy ezek az okiratok (írásbeli nyilatkozatok) összességükben tartalmazzák mindazokat a kellékeket, amelyek az ingatlan átruházását célzó szerződés lényeges tartalmi elemeit adják. A Ptk. maga is ismer és szabályoz olyan eseteket, amelyekben a szerződés rendszerint két nyilatkozatba foglaltan jön létre. PL: az elővásárlási jog jogosultjával közölt feltételek elfogadása létrehozza a szerződést [Ptk. 376. § (2) bek.], a visszavásárlási jog alapján létrejövő szerződés is olyan megállapodás, amelyben az eladói nyilatkozat az adásvételi szerződés megkötésekor készült okiratba, a vevői nyilatkozat pedig az eladónak a vevőhöz intézett nyilatkozatába van foglalva [Ptk. 378. § (1) és (2) bek.], s lényegében teljesen hasonló a helyzet akkor, amikor a szerződés a vételi jog gyakorlása útján jön létre [Ptk. 380. § (1) bek.]. Mindezekben az esetekben a szerződést két írásbeli nyilatkozat együttes tartalma hozza létre. Nincs azonban akadálya annak, hogy a szerződés ennél akár több olyan okiratba foglaltan jöjjön létre, amelyek közül 7J