Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)

viszonya alapján előnyhöz jutna, ez pedig nyilvánvalóan ellenkezik a kártérítési felelősség egyik alapvető elvével, a prevencióval is. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a károsult a kárt ténylegesen elszenvedte, a fenti példában ténylegesen 2000 Ft a kára, s a maga és családja létfenntartásáról akkor is gondoskodnia kell, ha maga is hibás a baleset bekövetkeztében. A kármegosztás arányának megfelelően pedig akkor is követelhetne kártérítést a károkozótól, ha nem részesülne nyugellátásban a társadalombiztosítási jogviszonya alapján. Ez utóbbinak az előnyeit a károsult elsősorban akkor élvezi, ha a nyugellátás legalább részben azt a terhet enyhíti, amelyet társadalombiztosítási jogviszony hiányában a közreható hibája folytán a kártérítési jogviszonyban egyébként teljes mértékben neki kellene viselnie. Ha kizárólag a károsult a hibás a kár bekövetkeztében, tehát senkivel szemben sem léphet fel kártérítési igénnyel, a társadalombiztosítási szolgáltatásokban ettől függetlenül teljes mértékben részesül. Nem fosztható meg a dolgozó a társadalombiztosítás előnyeitől csak azért, mert a kár bekövetkeztében rajta kívül más személy is hibás. Márpedig a társadalombiztosítás előnyeit a kármegosztásos esetekben a károsult csak akkor élvezheti, ha a kártérítési jogviszony alapján a kárért felelőstől meg nem térülő, de ténylegesen elszenvedett kára a társadalombiztosítás folytán csökken. Amellett, hogy a társadalombiztosítás csak így tölti be igazán a rendeltetését, a prevenció elvének az érvényesülése szempontjából is ez a megoldás mutatkozik helyesnek mind a károkozó, mind a károsult vonatkozásában. A kárért felelős személy így nem mentesül a felelőssége mértékéhez igazodó kárviselési kötelezettsége alól, de a károsult is érdekelt marad abban, hogy minél kisebb mértékben legyen okozója a saját kárának. Mindezekből következik, hogy a bíróság akkor jár el helyesen, ha kármegosztás esetén a járadékigénnyel fellépő károsult javára a teljes kár (keresetveszteség, jövedelemkiesés) és a társadalombiztosításról szóló jogszabályok alapján folyósított ellátás között mutatkozó különbözetnek a kármegosztás aránya szerint a kárért felelős személyre eső részét ítéli meg. A Ptké. 58. §-ának (1) bekezdése szerint az, akinek munkaképessége baleset folytán csökken, csak akkor követelhet járadékot, ha a baleset utáni keresete a baleset előtti keresetét — neki fel nem róható okból — nem éri el. Ez a rendelkezés nem alkalmazható akkor, ha a balesetet szenvedett a balesetből eredő jelentős testi fogyatkozása ellenére rendkívüli munkateljesítménnyel éri el a baleset előtti keresetét. A baleseti járadék összegének meghatározásánál — természetesen — ezt a rendelkezést is figyelembe kell venni. Ebből pedig az is következik, hogy a károsultnak a baleset utáni és nem rendkívüli munkateljesítménnyel elért keresete, valamint a társadalombiztosítási ellátás és a megítélt járadék együttes összege nem haladhatja meg a károsult baleset előtti keresetét. A káresemény folytán munkaképtelenné vagy csökkent munkaképességűvé vált személy járadékigényével kapcsolatban kifejtettek megfelelően irányadók a baleset következtében meghalt személy által eltar193