Görgey Mihály - zoltán Ödön (szerk.): Polgári, gazdasági és munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1976)
Kr. 1. §-ának (1) bekezdésében megállapított szorzószámokkal kiszámított alsó határnál alacsonyabb, illetőleg felső határnál magasabb kártalanítási összeget is megállapíthat a bíróság. PK 13. szám a) A már termőre fordult gyümölcsfát (gyümölcsbokrokat) annak figyelembevételével kell értékelni, hogy a kisajátítás időpontjában hány liter permetté szükséges azok egyszeri permetezéséhez. Az 1/1965. (VII. 24.) PM—ÍM számú rendelet (Kr.) 4. számú mellékletének 1. pontja alapján a termőfaegységek számához igazodó beruházási értéket kell csökkenteni az e melléklet 2. pontja szerinti leírási kulcs megfelelő alkalmazásával. b) A Kr. 4. számú mellékletében fel nem sorolt növények (virágok, dísznövények) értékét, ha azokat a kártalanításra jogosult — a kisajátítást megelőzően — rendszerint a nagykereskedelemben vagy az állami felvásárlás keretében értékesítette, a nagykereskedelmi (felvásárlási), egyébként pedig a kiskereskedelmi forgalmi árak alapján kell megállapítani. a) A Kr. 11. §-ának (1) bekezdése értelmében a gyümölcsfák (gyümölcsbokrok) értékének megállapítása során az újratelepítés költségeit és a termőrefordulásig ráfordított munka és anyag értékét kell figyelembe venni. Az így megállapított értéket a gyümölcsfák (gyümölcsbokrok) életkorának, minőségének és állapotának megfelelően csökkenteni kell. A termőrefordulás előtti időszakaszra vonatkozóan a Kr. 4. számú mellékletének 3. pontja alapján kell a gyümölcsfák értékét — a táblázat szerint — megállapítani. A termőrefordulás időpontjáig egyrészt a facsemete (bokrok) vételárát is magukban foglaló telepítési költségek, másrészt a felmerült kezelési költségek határozzák meg a fiatal gyümölcsfák értékét. A termőrefordulás után a növekvő termőfelületeknek megfelelően növekszik a gyümölcsfák (gyümölcsbokrok) értéke is. A kisajátítás időpontjában meglevő azonos életkorú gyümölcsfák (gyümölcsbokrok) lombkoronája és termőfelülete különböző lehet. Ennek megfelelően változhat értékük is. A Kr. 11. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján a gyümölcsfák (gyümölcsbokrok) irányárait és a számítás módját e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza. E melléklet 1. pontjának második bekezdése gyümölcsnemenként meghatározza a termőfaegységek beruházási értékét. A termőfaegységek beruházási értékének megállapítása után abból le kell vonni a táblázatban feltüntetett leírási kulcsok szerint a gyümölcsfák (gyümölcsbokrok) termőrefordulása és életkora figyelembevételével kiszámított leírási értéket. A gyümölcsfák (gyümölcsbokrok) értékelésénél tehát a kisajátításkori állapotból kell kiindulni, és a termőfaegységek alapján kell megállapítani — a már termőrefordult gyülmöcsfák (gyümölcsbokrok) lombfelülete és a 4. számú melléklet 2. pontjához fűzött „Megjegyzés" a) pontjában felsorolt tényezők alapján — azok értékét. 141