Máté Imre - Neubauer Ferenc (szerk.): A földbirtokreform. Törvény és novella. A végrehajtási utasításokkal, a kapcsolatos rendeletekkel, magyarázatokkal, joggyakorlattal és jegyzetekkel (Budapest, 1924)

— 32 — arra még az 1920: XXXVI. t.-c. 22. §-ának 2. bekezdése alapján sem terjed ki (1920: XXXVI. t.-c. 83. §. 1. bekezdése); Az előbbi bekezdés 1—3. pontjai alá eső ügyek elintézésére tehát továbbra is az 5.200/919. M. E. számú rendelet s a vele kapcsolatos rendeletek az irány­adók. Ezek szerint a rendeletek szerint kell elintézni az 5.200/919. M. E. számú rendelet értelmében szükséges hatósági hozzájárulás kérdésében hozott határo­zatok ellen beadott fellebbezéseket is. Az OFB. működésének megkezdéséig el nem intézett ilyen fellebbezések elintézésére azonban az OFB. hivatott. Az OFB. működésének megkezdése után az 5.200/919. M. E. számú rendelet 5. §-a csak az OFB. hozzájárulásával vehető alkalmazásba. Az alkalmazásba vételt az OFB. is kezdeményezheti. Továbbra is alkalmazást nyer az említett rendelet 9. §-ának 1. bekezdése; 9. §-ának 3. bekezdése pedig annyiban, amennyiben nem mezőgazdasági ingat­lanról van szó. Gyár stb. N. V. U. 6. §. A gyár-, bánya-, ipar- vagy fürdőtelep létesítése, kibővítése vagy fentartása céljára megszerzett ingatlanokra az elővásárlási jog gyakor­lásának csak akkor nincs helye, ha a telepengedélyezésre illetékes hatóságnak az iparfelügyelőség meghallgatása után hozott jogerős határozatával igazolják, hogy a megszerzett ingatlanokból az említett célokra' mennyi szükséges. Az említett igazolás végett az eljárás csak az érdekelt fél kérelmére ós költségére indul meg. Az igazolásról szóló határozatot a telekkönyvi kérvényhez kell csatolni, utólagos igazolás az elővásárlási jog gyakorlását nem zárja ki. Az első bekezdésben említett ingatlanok közé nem számíthatók azok, amelye­ket az illető telepen feldolgozandó nyersanyagok termelése, avagy az alkalmazottak vagy ellátást élvezők ellátására szükséges termények előállítása végett szereznek meg. Nem számíthatók továbbá az említett ingatlanok közé valamely föld­birtok mezőgazdasági iparüzemének (pl. mezőgazdasági szeszgyár) céljait szolgáló területek sem. Ennélfogva mindezekre az említett igazolásnak nincs is helye. Az elővásárlási jog gyakoriásását az első bekezdésben említett okból kizáró körülmény igazolása végett kitűzött tárgyalásra meg kell hívni az iparfel­ügyelőségen kívül még a gazdasági felügyelőséget s az érdekelt község elöl­járóságát is, azzal, hogy utóbbi hozza magával képviselőtestületének állást­foglaló határozatát is. Amennyiben a fennálló szabályok szerint az igazolásra hivatott hatóság­nak határozata ellen fellebbvitelnek van helye, közérdekből a gazdasági fel­ügyelőség és a községi elöljáróság is fellebbezhet. Evégből a határozatot velük is közölni kell. A fellebbezésnek végső fokon elintézésére hivatott miniszter a közérdekből beadott fellebbezés elintézése előtt a földmívelésügyi minisztert is meghallgatja. A telekkönyvi hatóság csak az illetékes hatóság részéről kiállított olyan határozatot fogadhat el az elővásárlást a fentiek szerint kizáró körülmény igazolására, amelyből a határozat jogerőre emelkedése, valamint az is kitűnik, hogy a tulajdonjognak a szerző fél javára való jogerős bekebelezésétől számítva, mely határidőn belül kell a gyár-, bánya-, ipar- vagy fürdőtelep céljára szolgáló ingatlanon a tervezett ipari létesítményt befejezni (N. 7. §-a 2. pontjának 2. bekezdése). Ez a határidő rendszerint két évnél, nagyobb arányú építkezések szüksége esetében pedig, a fenforgó építkezési nehézsé­geket is figyelembe véve, három évnél hosszabb nem lehet. Ha a telekkönyvi hatóság az igazolást nem fogadja el, a következő §. szerint, ha pedig kétsége van aziránt, hogy elővásárlási jog gyakorlásának van helye, a V. R. 11. §-ának második bekezdése szerint jár el. I. Lásd: Tkr. 2. §. 1. pont; 3. §. 2. pont. II. A T. 17. §-ban felsorolt mentesítési esetek a N. 7. §-ának 2. bekez­désében foglaltakkal bővülnek. A N. 7. §. első és utolsó bekezdése a T. 17. §. 1. pontjában foglalt mentességet korlátozza, vagyis csak a városok belterü­letén levő ingatlanokra hagyja érintetlenül. III. » Abból, hogy valaki a múltban nem volt hivatásos gazda, még nem következik, hogy a jövőben az életviszonyaiban beállott változás folytán ne lehessen az« 1.470/1923.

Next

/
Thumbnails
Contents