Máté Imre - Neubauer Ferenc (szerk.): A földbirtokreform. Törvény és novella. A végrehajtási utasításokkal, a kapcsolatos rendeletekkel, magyarázatokkal, joggyakorlattal és jegyzetekkel (Budapest, 1924)
— 24 — térrel egyetértőleg megállapított elkerülhetetlen szüksége mutatkoznék — a rendes létszámon felül megfelelő számban bírói állásokat lehet ideiglenesen rendszeresíteni és betölteni. Mihelyt a m. kir. Kúriához és a m. kir. közigazgatási bírósághoz az onnan elvont bírói munkaerők visszakerülnek, a rendes létszámon felül ideiglenesen rendszeresített bírói állások az üresedéshez képest megszűnnek. Az 1920 : XXXVI. t.-c. 41. §-ában említett tárgyalóbizottságok vezetésére kiküldött bírák számának szaporítása vagy rendes működési körükből elvont munkaerejének pótlása végett az igazságügyminiszter által a pénzügyminiszterrel egyetértőleg az elkerülhetetlen szükséghez képest megállapítandó számban a rendes létszámon felül bírák nevezhetők ki. Mihelyt az elvont bírói munkaerők rendes működési körükbe visszakerülnek, a rendes létszámon felül ideiglenesen rendszeresített bírói állásokat az üresedéshez képest be kell szüntetni. Mrtok" ^ §• kek- : Magánegyén részére középbirtokot bármely esetben csakis juttatás, az Országos Földbirtokrendező Bíróság elnöki tanácsa juttathat. Nyilvános N. 12. §. 10. bek. : Az Országos Földbirtokrendező Bíróság a tárgyaló bírák előadás, által hozzá felterjesztett megváltási ügyekben — kivéve a házhelyek juttatását — a megválthatóság és annak terjedelme kérdésében érdemi határozatot nyilvános előadás alapján hoz. Az ennek következtében szükséges, valamint a nyilvánoselőadáson való felszólalásra vonatkozó részletes szabályokat a minisztérium rendeletileg állapítja meg. Országos N. V. U. 1. §. A N. 5. §-ának harmadik bekezdése értelmében az Országos Földto^r^dező birtokrendező Bíróság egyes tanácsai által eldöntött ügyeknek az elnöki tanács elé Bíróság, vitelét (T. 11. §.) a határozat hozatalától számított 15 napon belül a földmívelésElnöki ügyi miniszter is indítványozhatja. Evégből az Országos Földbirtokrendező Bíróság tanács elé egyes tanácsai által érdemben eldöntött megváltási ügyek jegyzékét a földmívevitel- lésügyi miniszterrel minden hét végén közölni kell. A közlés történhetik az ügyek jegyzékének a földmívelésügyi miniszter által kijelölt közeg kezéhez való kézbesítésével is. A jegyzékben a határozat hozatalának napját fel kell tüntetni. A földmívelésügyi miniszter annak nevét, aki helyette az elnöki tanács elé vitelt kérő indítványt aláírhatja (N. 5. §-ának 3. bekezdése), az Országos Földbirtokrendező Bíróság elnökével közli. A már kikézbesített tanácsi határozatnak az elnöki tanács elé viteléről az elnöki tanács elé vitelt kérő felet, továbbá a többi érdekelt felet értesíteni kell (N. 5. §.). Értesítésük kihirdetés s az elnöki tanács elé vitt ügyek jegyzékének a bíróság hirdető tábláján kifüggesztése útján történik. A kihirdetést annak a községnek elöljárósága foganatosítja, amelyben folyt az a helyszíni eljárás, amelynek alapján a tanácsi határozat kelt, vagy ha ilyen eljárás nem volt, amelynek határában fekszik az az ingatlan, amelyre a határozat vonatkozik. Az észrevételek beadására nyitva álló 15 napot attól a naptól kell számítani, amelyen a községi elöljáróság az értesítést a községben szokott módon közhírré tette. A közhírré tétel 24 óránál hosszabb időre el nem odázható s a szükséghez képest megismétlendő. A közhírrétételről szóló községi bizonyítványt a közbirrététel napjának és módjának jelzésével azonnal fel kell terjeszteni az Országos Földbirtokrendező Bíróság elnökéhez (60.000/1921. F. M. számú rendelet = VR. 217. §-a). Az elnöki tanács elé utalt határozatot hozó tanácsnak a tagjai az elnöki tanács elé vitelről az ügyek jegyzékének kifüggesztése útján nyernek értesítést avégből, hogy az elnöki tanácsban megjelenhessenek és felszólalhassanak, ha annak nem is tagjai. N. V. U. 2. §. Az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz állandó bírói tagok kinevezése (N. 5. §. utolsó bekezdése) iránt a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve az igazságügyminiszter tesz előterjesztést. I. Az OFB. az eléje kerülő ügyekben végérvényesen dönt, határozatai, illetve ítéletei ellen jogorvoslatnak helye nincs. Az elnök, illetve a másodelnök diszkrécionális joga, hogy mely ügyet visz elnöki tanács elé. Ezen a rendszeren a novella sem változtat, csupán a földmívelésügyi miniszter indítványának tárgyalását teszi kötelezővé. Azonban minden valószínűség szerint gyakoribb lesz a tanács határozatainak felülvizsgálata a könnyen összehívható elnöki tanács által, mint volt eddig. Ez megnyugtató, mert nem szolgálná a T. által kitűzött célt. Ha a. feleknek fellebbezési jog adatnék, ez felesleges módoa húzná csak az ügyek befeje-