Máté Imre - Neubauer Ferenc (szerk.): A földbirtokreform. Törvény és novella. A végrehajtási utasításokkal, a kapcsolatos rendeletekkel, magyarázatokkal, joggyakorlattal és jegyzetekkel (Budapest, 1924)

— 14 — első bekezdésének 3. pontja alapján is földhöz juttatható nem volna. 6. A T. 2. §-a 1—6. pontjai szerint felmerülő szükséglet kielégítése után a megváltásnál feleslegként fenmaradó terület­ből a körülményekhez képest lehetőleg gondoskodni kell olyan megfelelő vagyoni erővel bíró törekvő kisbirtokosok erősítésé­ről is, alák a kellő felszereléssel rendelkeznek és a nekik jutta­tott föld vételárának legalább 50%-át a birtokbavétel előtt, a vételár többi részét pedig legkésőbb 10 éven belül egyenlő részletekben kifizetik. A 19. §. második bekezdése szerint megüresedő ingatlanok erre a célra is szolgálnak. 7. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság a földhöz jutt a ­tandókat lehetőleg a községek közelében iparkodjék kielégíteni. Közép- N. 16. §. 5—7. bek. : Bármely esetben középbirtok csak a más juttatása, összes helyi földbirtokpolitikai célok kielégítése után és csak olyan magánegyén részére juttatható, aki az annak rendes megmíveléséhez szükséges gazdasági felszereléssel rendelkezik, illetve hitelt érdemlően igazolja, hogy azt megszerezni anyagilag képes. További feltétele az ilyen ingatlan örök áron való juttatásának vagy a már juttatott ingat­lan birtokbaadásának, hogy az illető magánegyén a birtokbavétel előtt az ingatlan megváltási árának legalább 50%-át a föld tulajdono­sának készpénzben megfizetni köteles. Az olyan közép- vagy nagybirtokokból, illetve ezek oly részeiből, amelyeket legalább hat év óta a kisbirtok méreteit meg nem haladó földrészletekben hivatásos gazdák haszonbérben bírnak, a megváltási eljárás során középbirtok nem alakítható, kivéve, ha a juttatott s nagyságánál fogva középbirtoknak tekinthető terület a jelen §. negye­dik bekezdésének 2. vagy 3. pontjában megjelölt célt szolgálja. Magánegyén részére középbirtokot bármely esetben csakis az Országos Földbirtokrendező Bíróság elnöki tanácsa juttathat. N. V. U. 23. §. Magánegyén középbirtok juttatására irányuló kérelmében terjessze elő: 1. a kérelmező személyi, családi és anyagi viszonyaira, valamint hivatás­szerű foglalkozására vonatkozó részletes adatokat (név, életkor, lakóhely, családi állapot, a gyermekek száma, hadviselt-e, milyen minőségben teljesített hadi­szolgálatot, meddig volt tűzvonalban, sebesült vagy hadirokkant-e, mi a hivatás­szerű foglalkozása, van-e gazdasági oklevele s ha igen, honnét van oklevele ; van-e, vagy volt-e kérelmezőnek vagy közvetlen felmenőjének már mezőgazda­sági, vagy egyéb ingatlana, ha igen, hol és mekkora, maga gazdálkodott-e, mikor és milyen körülmények között, miért és kinek, milyen foglalkozású egyénnek adta el stb.); a lehetőség szerint minden adatot hitelt érdemlő okirattal (anya­könyvi kivonat, helyhatósági bizonyítvány, katonai okmányok, gazdasági oklevél stb.) kell támogatni; 2. a kérelem, mely község megváltási ügyéhez kapcsolódik, (hozzávetőleg) mekkora mezőgazdasági ingatlan juttatására irányul, lehetőleg az igény bevenni kért ingatlan közelebbi megjelölésével;

Next

/
Thumbnails
Contents