Sebess Dénes - Börcsök Andor (szerk.): Magyar telekkönyvi jog III-IX. rész (Budapest, 1912)

1S93. évi 24.366. I. M. számú rendelet 39. §. L213 meg nem tudható, az értesítő levél utalással a most említett körülményre a községre nézve illetékes gyámhatóságnak, illetve csődbíróságnak küldetik meg. Ha az értesítendő fél lakhelye vagy tartózkodási helye egyáltalában ismeretlen, az értesítő levél az illető község elöl­járóságának azzal adandó át, hogy amennyiben az értesítendő személy lakhelyét vagy tartózkodási helyét kinyomozni képe s. annak részére a levelet postai úton ajánlva küldje meg és a fel­adási vevényt a telekkönyvi hatósághoz terjessze be. Ha az ajánlott levél a címzettnek elhalálozása miatt vagy azért, mert az feltalálható nem volt, kézbesítlenül visszaérke­zik, a levél szintén a községi elöljáróságnak adandó át azzal az utasítással, hogy azt postai úton ajánlva küldje meg a meghalt személy netalán ismeretes örökösének, illetve annak, aki a fel nem talált személy elhalálozásának esetén örökösödésre hivatva volna, több örökös közül pedig ezek bármelyikének és a feladási vevényt terjessze be. Ha a levél visszaérkeztekor a kiküldött a helyszínéről még nem távozott : a nem kézbesített levelet a községi elöljáróságnak a kiküldött adja át, ellenesetben a telek­könyvi hatóság küldi meg. A postára adott ajánlott levelek és egyáltalában a postai küldemények a borítékon ezzel a záradékkal megjelölendők : »Hivatalból, telekkönyvi helyesbítési ügyben Az eljárás folyamán hivatalból postára adott levelek a kereskedelemügyi m. kir. miniszternek 1893. évi 43.263. sz. rende­lete értelmében a helyi forgalomban is portómentesen kezeltetnek. 2. A tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzésére vonatkozólag. 39. §. Szem előtt tartva az eljárásnak azt a célját, hogy a telekkönyv a tényleges birtokállással lehetőleg összhangzásba hozassék, a kiküldöttnek főfeladata hivatalból is odahatni, hogy a tényleges birtokosok részére az 1886 : XXIX. t.-c. 15—18., az 1889 : XXXVIII. t.-c. 5—8., 11., 12. és az 1891 : XVI. t.-c. 15. §§-aiban, nemkülönben a T. 12—14. §§-aiban nyújtott jogkedvezmények igénybe vétessenek. A kiküldött a most idézett törvényszakaszokat, és illetőleg a jelen rendelet 40—61. §§-ait nemcsak akkor veszi alkalmazásba, amikor a tényleges birtokos vagy az 1891 : XVI. t.-c. 15. §-ának d) pontjában felsorolt más személyek valamelyike a tulajdon­jognak bejegyzését önként kéri ; hanem mindazon esetekben, a midőn az eljárás során kiderül, hogy valamely ingatlant nem az tartja birtokában, aki a telekkönyvbe annak tulajdonosaként be van jegyezve, és valahányszor a bizalmiférfiak, a község­elöljáróság vagy bárki által figyelmessé tétetik arra, hogy a telekkönyvi tulajdonos és a tényleges birtokos nem azonos, !) Kiegészíti 43263/893. K. M. és 43329/894. [. M.

Next

/
Thumbnails
Contents