Sebess Dénes - Börcsök Andor (szerk.): Magyar telekkönyvi jog III-IX. rész (Budapest, 1912)

1166 Betélszerkesztó személyzet. tendők ki. A teendők, illetve az-egyes munkaszakok megjelölésével ellátott vízszintes rovatokat úgy kell kitölteni, hogy azokból ne csak azt lehessen megállapítani, hogy az illető teendő mennyi ideig tart, hanem azt is, hogy ki vesz benne részt. 3. Minden egyes betétszerkesztő közegre nézve ki kell mutatni, hogy az illető munkarésszel mely időtől és hozzá­vetőleg mely időig fog foglalkozni. A közegek nevével ellátott egyes függélyes rovatokat tehát oly módon kell kitölteni, hogy azokból meg lehessen állapítani, hogy a közeg a jövő negyed­évben az általa teljesítendő összes munkálatoknál mi módon lesz foglalkoztatható. 4. Személyszaporítás szüksége esetén azokat a tervbe vett teendőket, amelyeket az új közeg, illetve közegek hivatvák teljesíteni, a névvel még el nem látott további függélyes rovatba kell bejegyezni. Apaszt ás esetén pedig az illető függélyes rovat alján meg kell jegyezni, hogy az illető közeg mely időtől nem foglalkoztatható. Hasonlóképen kell eljárni szabadságolás, illetve más előrelátott akadály esetén is. A közölt mintát már a folyó évi június hó elején felterjesz­tendő jelentésnél is kell használni. A jelen rendelet vonatkozó része és a csatolt minta az ottani betétszerkesztő személyzet tagjaival is közlendő azzal az utasí­tással, hogy idevágó netáni előterjesztéseiket a telekkönyvi hatóság főnökéhez szintén ugyané minta szerint tegyék meg. Minta az 1901. évi 17.206. I. M. rendelethez. kir. törvényszék elnökétől, kir. járásbíróság vezetőjétől. szám. 1902 március hó 1-én. A betétszerkesztési utasítás 13. §-a, illetve a 33.982/97. I. M. szám alatt kelt rendelet értelmében (vagy) előterjesztést teszek az itteni betétszerkesztő személyzetnek 1. folyó évi július hó 1-től egy szakdíjnokkal szaporítása ; továbbá 2. folyó évi augusztus hó 15-től Nagy Mihály írnoknak más telek­könyvi hatósághoz kirendelése és végül' 3. folyó évi június hó 15-től még három másoló-díjnoknak 2 kor. napidíj mellett felfogadása iránt (vagy) jelentem, hogy az itteni betétszerkesztő személyzel létszámának április­június negyedben sem szaporítása sem apasztása nem szükséges (mind a két esetben). Egyúttal a betétszerkesztő személyzetnek a jövő évnegyedre tervezett foglalkoztatását a következő oldalon közlöm :

Next

/
Thumbnails
Contents