Sebess Dénes - Börcsök Andor (szerk.): Magyar telekkönyvi jog III-IX. rész (Budapest, 1912)

1886 : XXIX. t.-c. 72—75. §. 743 a jog megszűntére vonatkozó okirat bélyegmentes akkor, ha a töröltetni kért jog az 1885. év végéig szűnt meg.1) 72. §. A telekkönyvi betétek szerkesztése végett a helyszínén működő kiküldött telekkönyvvezető (31. §.), kirendelt kataszteri közeg (32. §.) és bizottság (38. §.) részére a községek, illetve kör­jegyzőségek iroda és lakásul alkalmas helyiséget kiszolgáltatni, annak fűtéséről és világításáról, valamint az eljárás közben a község határán belül szükséges fuvarozásról gondoskodni kötelesek.2) 73. §. A Budapest fővárosa dunabalparti részében fekvő ingatlanokról az 1874 : XVII. t.-c. alapján készített telekkönyvi betétekre nézve a jelen törvény I. és II. része csak annyiban alkal­mazandó, hogy : a) az »A« lapon a »jegyzet« rovatba a kataszteri tiszta jöve­delem összege beírandó és b) az ezentúl nyitandó betéteknél a 3. §-ban meghatározott lapok használandók. 74. §. Jelen törvény hatálya a polgárosított határőrvidékre ki nem terjed ; az igazságügyminiszter azonban felhatalmaztatik, hogy a házközösségek megszüntetésének keresztülvitele után a telekkönyvi betéteknek a polgárosított határőrvidéken való el készíttetése tárgyában a jelen törvény alapján a fennforgó körül­mények által indokolt eltérésekkel rendeleti úton intézkedjék.3) 75. §. Az igazságügy miniszter és a pénzügyminiszter fel­hatalmazhatnak a jelen törvény megfelelő határozatai alapján rendeletileg intézkedni az iránt : j x) 70. és 71.y-t hatályon kívül helyezte 1892 : XXIX. t.-c. 11. §-a. Helyükbe az id. t.-c. 12. és 13. §-a, ezek helyébe pedig utóbb az 1900 : XV. t.-c. 12—14. §-a lépett. 2) B. U. 8, 47. §. A fent megjelölt kedvezmények az írnokot és szak­díjnokot is megilletik 22500/910 I. M. 2. pont. A helyszínén működő betétszerkesztő közegek családtagjai részére a község lakásról, a lakás fűtéséről, világításáról és bebútorozásáról, valamint kiszolgálásáról gondoskodni nem köteles. Az igazságügyminiszter egy fel­merült eset alkalmából kijelentette, hogy az 1886 : XXIX. t.-c. 72. §-a értelmében a község, illetve a körjegyzőség lakásúl alkalmas helyiséget azokban az esetekben, amikor ez a fennálló szabályok értelmében a betét­szerkesztő közegeknek jár, csak a telekkönyvi betétek szerkesztése végett a helyszínén működő kiküldött (azonosító), illetőleg a bizottság tagjai részére köteles szolgáltatni és csak e lakás fűtéséről és világításáról köteles gondoskodni. A nevezett közegek családtagjai részére a község sem lakásúl alkalmas helyiséget adni, sem ilyennek fűtéséről, világításáról, sem a család­tagok részére bútorzatról és kiszolgálásról gondoskodni nem köteles, még abban az esetben sem, amikor a betétszerkesztő a község által lakásúl az ő részére szolgáltatott helyiséget családjával együtt veszi használatba. (30025/ 1898. I. M. sz. közlemény.) V. ö. 126893/1904. és 164566/1910. LB. M. (utóbbi a 3998/1911. I. M. rendeletnél). Irodahelyiség más községben, 1. 42156/1903. I. M. közleményraz 1891 : XVI. t.-c. 8. §-ánál. 3) 47532/1897. I. M. (határőrvidéki betétszerkesztés).

Next

/
Thumbnails
Contents