Sebess Dénes - Börcsök Andor (szerk.): Magyar telekkönyvi jog III-IX. rész (Budapest, 1912)

824 Betétszerkesztési utasítás. 75. §. Az elhalt telekkönyvi tulajdonosok nevén álló, vala­mint az elárverezett és a vevő tulajdonául még be nem kebe­lezett ingatlanokról a II. X. 14. §-a szerint a XI. és XII. min­táknak megfelelő jegyzékek készíttetnek. Az elhalt tulajdonos nevén álló azok az ingatlanok, amelyek az eljárás folyamán a T. 15., 17., 18., a X. 5., 6. és a II. X. 15. §. a) pontja alapján a tényleges birtokos tulajdonául bejegyeztetnek, valamint azok, amelyekre, mint az időközben elhalt telekkönyvi tulajdonos által átruházottakra nézve a II. X. 12. §-ához képest jegyző­könyv vétetett fel (73. §), a XI. jegyzékbe való felvétel tárgyát nem képezik. A bizottság a két jegyzéket, mihelyt a helyszíni eljárást befejezte, a telekkönyvi hatóságnak, hivatkozással a II. N. 14. §-ára külön jelentés mellett mutatja be.1) A II. X. 5. §-ában előírt jelentések (39. §.) pótlásául a bizott­ság által ugyané törvény 14. §-ának 3. bekezdése értelmében tett jelentések a telekkönyvi hatósághoz a 74. §-ban szabályozott módon mielőbb és lehetőleg az ugyanebben a §-ban említett jegyzőkönyvekkel együttesen betérj esztendők. (Lásd a 174. §-t.) 76. §. A X. 16. és 17. §§-aiban szabályozott eljárás tekin­tetéből szem előtt tartandó, hogy a tulajdonjog arányára nem határozatlan, amikor az ingatlan a telek jegyzőkönyvben többek tulajdonául az arány kitétele nélkül ugyan, de másrészt az arány határozatlanságának kifejezett feltüntetése nélkül van beje­gyezve. Ilyen esetben az ingatlan a betétben a tulajdonostársak nevére egyenlő arányú részekben az egyes hányadok kitételével vétetik fel. A X. 16. §. első bekezdésében megállapított kivétel meg­világosításául szolgáljon a következő példa : Ha valamely telek jegyzőkönyvben az özvegj^, ennek két gyermeke, az elhalt harmadik gyermektől származó három unoka és a szintén elhalt negyedik gyermektől származó két unoka van határozatlan arányban tulajdonosul bejegyezve, a betétben tulajdonosoként bejegyzendők az özvegy felében, vagyis 24/48 részben, a két gyermek egyenkint egy nj^olcadban, vagyis 6/48 részben, a harmadik gyermektől származott három unoka együtt egy nyolcadban, egyenkint tehát 1/24, vagyis 2/48 részben és a negyedik gyermektől származott két unoka, együtt szintén egy nyolcadban, egyenkint tehát 1/16, vagyis 3/48 részben. 77. §, Ha telekkönyvileg valamely ingatlan többeknek határozatlan arányú tulajdonául van bejegyezve és akár a bizalmi­x) Az elhalt tkvi tulajdonos nevén álló ingatlanokra vonatkozólag az 1894 : XVI. törvénycikk 23. §-a mondja ki, önként értetvén, hogy ily eljárásnak csak akkor van helye, ha az illető ingatlanokra a tényleges birtokosok tulajdonjoga a betétszerkesztési eljárás során be nem jegyezhető.

Next

/
Thumbnails
Contents