A felső bíróságok gyakorlata. Útmutató a Döntvénytár ötvennégy kötetének revisiójával. (Budapest, 1891)

Polg. törvk. rendtartás. 152. §. 75 talma előttük tudva lett volna s az való lenne, tagadták. (Dt. r. 1X11.86.) 8. Hozomány követelése esetén nem csak az bizonyítandó, hogy a nő által a férj házához vitetett, hanem az is, hogy a férjnek valóban átadatott és vagyonába beruháztatott. (Dt. r. f. XII. 94.) 9. Oly esetben, midőn a zálogjogi előjegyzés igazolása per utján, de az előjegyzéssel biztosított követelés be­hajtására irányzott kórelem nélkül szorgalmaztatik, felperes a követelés valódiságát s fennállását lartozik bizonyitani; mert a per utjáni iga­zolás e körülmények bebizonyításá­tól van feltételezve. (Dt. r. f. XII. 159.) 10. Apaság elismerésére irányzott per­ben nemcsak a közösülés megtörténte, hanem az is bizonyítandó, hogy a közösüléstől a szülésig hat hónál nem kevesebb és tiz hónál nem több idő folyt le, illetve, hogy a közösülés ezen időszakban történt. (Dt. r. f. XIII. 4.) 11. Örökösödési perben felperesek kizá­rólagos örökjoga s oldalrokonok által indított ilynemű keresetben különö­sen az is, hogy örökhagyó leszárma­zók nélkül halt el, bizonyitandó még azon esetben is, ha ebbeli állításuk a per során az ellenfél által kétségbe nem vonatott. Dt. r. f. XIII. 9.) 12. Az úrbéri kármentési papírok jöve­delmi adója 7°/o-ban a törvény által levén megállapítva, s a kamatok az állampénztár által ezen jövedelmi adó levonásával fizettetvén ki, ha oly esetben, midőn val iki az általa fel­vett ilynemű kamatok visszafizeté­sére köteleztetik, azokból a jövedelmi adó fejében levont 7<yo leszámítását követelni jogosítva van a nélkül, hogy a levonás valóban megtörténtét bizonyitani lenne köteles. (Dt. r. f. XIII. 11.) 13. Oly birtok, melyről bebizonyitta­tik, hogy azt a perben álló felek szülei birták s azok elhalta után gyerme­keik annak közös birtokában marad­tak, a szülék hagyatékának lóvén vélelmezendő; ebből kifolyólag az, egyik testvér a másiknak, ki a birto­kából időközben eltávozni kénysze­rült, erre vonatkozó örökösödési jogát, tagadja, nem elég kimutatni azt, hogy utóbb ő került az ingatlan tényleges birtokába, hanem az ellenkező jog­vélelemmel szemben azt is ő tartozik bizonyitani, hogy mi uton és módon szerezte meg annak kizárólagos tulaj­donát. (Dt. r. f. XIV. 111.) 14. Örökösödési perben felperesek örö­kösödési joga azon e.-etben is kimuta­tandó, ha alperes azt tagadásba nem veszi. (Dt. r. f. XIV. 146. 2.) 15. Ha az oldalágon való öröklési jog általában kétségbe vonatik, az ezt igénylők által minden részeiben s így különösen az is bebizonyítandó, hogy e javak felperes ágáról szállottak az örökhagyóra. (Dt. r. f. XIV. 191.) 16. Tűzkáresetnek a biztositó társaság­nál történt bejelentése a posta fel­adási vevénynyel igazolható lévén, ha a vevény felmutattatik, azt, hogy a bejelentés meg nem történt, a biz­tositó-társulat tartozik bizonyitani. (Dt. r. f. XV. 8. 1.) 17. Újított perben mind az, mi az. anyaperbeli tények czáfolatára fel­hozatik, újító felperes által bizonyí­tandó. Dt. r. f. XV. 20. 1.) IS. A kötvény valódiságának tagadása esetén a valódiság bizonyításának terhe azon esetben is a kötvényre hivatkozó felet illeti, ha e kötvény alapján a zálogjog bekebeleztetett. (Dt. r. f. XV. 40.) 19. A kötvényre az elhunyt adós örö­köse által irt névaláírással is ellátott e szó «elismerem,» még arra nézve, hogy e kötvényben foglalt tartozásért

Next

/
Thumbnails
Contents