A felső bíróságok gyakorlata. Útmutató a Döntvénytár ötvennégy kötetének revisiójával. (Budapest, 1891)

Ügyvédi rendtartás. 185 együtt ugy a félnek védelmi jogát, valamint azon ellenőrzést is, melyet az ügyvéd az igazságszolgáltató köze­gek irányában hivatásszerüleg gyako­rol. — Haszontalan beadványnak az 1874. évi XXXIV. tcz. 69. §-a szerint csak oly irat tekinthető, mely semmi­féle eljárásra sem alkalmas s az ügy­véd által a felek ámításával csakis haszonlesésből készült. (Dt. r. f. XXVI. 83.) •6. A bűnügyben keletkezett birói határozatnak a szabadlábon levő, azonban törvényesen igazolt beteg­ségi akadály miatt személyesen meg nem jelent vádlott helyett, ennek törvényesen meghatalmazott ügy­védje előtt leendő kihirdetése meg nem tagadható. (Dt. r. f. XXVII. 68.) 7. Az ügyvédi rdtartás 43. §-ának alkalmazhatása a per folyamatban létét feltételezi ; nem lehet tehát ezen §. alapján a perügy teljes be­fejezése után az elhalt fél ügyvédét elhalt fele nevében leendő eljárásra kötelezni. (Dt. r. f. XIX. 28.) S. Ha ügyvéd elmebetegségbe esik és a kamara választmánya erről értesül, tartozik a gyámhatóságot tudósítani, és csak ha a gyámhatóság a gyám­sági törvény értelmében intézkedett, van helye gondnok kinevezésének az ügvvéd irodája számára. (Dt. u. f. IL 174. D. A mely ügyvéd az ügyvédség gyakorlatától fölfüggesztetett, nem tartozik magát rendes perekben más ügyvéd által képviseltetni. (Dt. u. f. IX. 168.) 10. Ügyvéd kötelezettsége a fél ügy­iratainak kiadására. — 8 vagy 15 napi határidő a kötelezettség teljesí­tésére ? — Az irat elveszése esetében megsemmisítési eljárás. (Dt. u. f. XII. 127.) 11. Az ügyvédi meghatalmazáson lát­ható aláírások valódiságát a megha­talmazást felmutató ügyvéd igazolni nem tartozik. — Ha a keresethez meghatalmazást felperesi képviselő nem csatol, a per folyamán azonban ezen hiány pótoltatik, semmiségi ok fen nem forog. (Dt. u. f. XIII. 33.) 12. A per vitelével megbízott ügyvéd mindaddig, mig az általa ügyfele részérő behajtott pénzekről nem szá­mol, a perben felmerült dijait s költségeit nem követelheti, s e tekin­tetben kivételnek akkor eem lehet helye, midőn az ügyvéd az ügyvédség gyakorlatától visszalép. (Dt. u. f. XIV. 145.) 13. Az ügyvédi rendtartás 43. §-a csak a már folyamatban lévő perben jogo­sítja fel az ügyvédet a halaszthatatlan teendők véghezvitelére; arra tehát, hogy elhalt személy nevében adjon be keresetet, jogosítva nincs, még az esetben sem, midőn a kereset ki van javítva és a fél elhalálozása az eredeti keresetnek és a kijavított keresetnek benyújtása közötti időbe esik. — Alperes nincs jogosítva a megsem­misített eljárás körüli költségeinek megtérítését követelni oly esetben, midőn a megsemmisítés hivatalból és nem az ő kifogása folytán követ­kezett be. (Dt. u. f. XIV.* 153.) 14. Azon körülmény, hogy az ügyvéd által képviselt felperes a per befeje­zése előtt meghalt és ügyvéde az örö­kösök nevét bejelenteni elmulasz­totta, a per érdemi elintézését nem gátolhatja. (Dt. u. f. XX. 14.) VI. FEJEZET. Ügyvédi dijak.1 1. A különböző rendes és sommás perekben, ngy perenkivüli eljárás 1 V. ö. a prts. 251. és 252. §§-nál köz­lött határozatokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents