A felső bíróságok gyakorlata. Útmutató a Döntvénytár nyolczvanhat kötetének revisiójával. III. folyam XVIII. kötetéig (Budapest, 1903)

.1 sommás eljárásról. 64, .\s'. 165 keztetést az egyik bizonyított tényből a bizonyítandó másik tényre. (III. f. vn. 103.) A bíróság az 1893. évi XVIII. tcz. 64. §-a szerint meggyőződése szerint mérlegelheti ugyan a laimk vallomásának és a szakéitok véleményének bizonyerejét, de csak ama ténykörülményekre nézve, a melyekre ezek kiterjeszkedtek. Ha azonban a bíróság ol\ körülményekel is bizonyítottnak tekint a tanuk vagy szakértők által, a melyekre ezek nem terjeszkedtek ki, ebben lényeges alaki jogszabálysértés foglaltatik. (Kolozsvári Tábla, III. f. II. 15. I.) Habár a 64. §. szerint a bíróság a bizonyítékok szabad mérlegelésénél törvényes bizonyítási szabályokhoz kötve nincs is, e §. helyes értelme szerint a szabad mérlegelésnek feltétele, hogy az Ítéleti kimondás az összes perbeli tényállások és bizonyi- I tékok figyelembe vételével, az ügy lényegére vonatkozó tényállásnak és perbeli adatoknak történeti hűséggel kapcsolatos előadásával történjék és az ítéletben tüzetesen előadandók azok j az okok, melyek a bíróság meggyőződését előidézték, vagy a melyek miatt i valamely bizonyítást elégtelennek tartott. Á 96. §-ban a 64. §-ra történt hivatkozásnál fogva ugyanezen szabály áll a valószínűségi körülményekre is, t. i. az erre nézve felhozott körülmények szintén a 64. §-nak megfelelőleg szorgosan méltatandók. A bizonyítékok szabad mérlegelésénél a 64. §. rendelkezése szerint a bíróság annyira nem mehet, hogy felmentve érezze magát a bizonyítékok részletezésétől, és ennek ez alapon történendő mérlegelésétől, hanem tüzetesen előadandó, hogy valamely tanú vallomásával valamely lényt miért nem vesz bizonyítottnak. A tényállás a felebbezési bíróság által akkép állapítandó meg, hogy az ügy esetleg a felebbezési bíróság felfogásától eltérőleg is elbírálható lelvén. (III. f. VI. 88.) Az 1868. évi LIV. tcz. 209. §-ának sem az a positiv rendelkezése, hogy a polgári biró által kivett tanúvallomások az ugyanazon felek és jogutódaik közt folyamatban lévő más jogügyekben is bizonyítékul szolgálnak, sem az abból a rendelkezésből levont az a következtetés, hogy tehát a peres felek egyike és a másik peres féltől különböző harmadik személy közt lefolyt más perben kivett tanúvallomás a peres felek közötti jogüiivckben bizonyítékul nem szolgál, a sommás eljárási törvénybe át nem vétetett, tehát az 1868. évi LIV. tcz, 269. §-ának rendelkezése s az abból levonható következtetés a sommás eljárásban jogszabályt nem képez. Nem képez jogszabálysértést az a körülmény, hogy a bíróság igényperben figyelembe vette a más végrehajtató ellen ugyanazon igénylő által ugyanazon ingókra indított igényper során kihallgatott tanuk vallomásait. (III. f. XVI. 1.) A bíróság felhasználhatja bizonyítékul a jogerőre nem emelkedett bírói határozatnak, valamint olyan pernek adatait is, melyben nem vett részt az a peres fél, a ki ellen a bizonyíték alkalmaztatik. (Budapesti Tábla, III. f XVI. 27.) Szabálytalanul jár el a bíróság, ha olyan perben megállapított tényállást fogad el ítéletének alapjául, a melv