Dárday Sándor (szerk.): Tárgymutató a Döntvénytár XVI-XXV. folyamához (Budapest, 1881)
81 pedig ügygondnok rendeltetik s a hirdetmény kibocsátása mellőztetik. (Dtár XXV. 15.) Azon hitelező, aki a nő részére férje ellen teljesitett végrehajtás által magát hitelezői jogaiban kijátszottnak véli, ebbeli sérelmének orvoslására a nő által a férj ellen teljesitett és közöttük jogerőre emelkedett eljárását semmiségi panaszszal megtámadni jogositva nincsen. (Dtár XXV. 17.) A biróságok által a kézbesitő közegekhez intézett meghagyások nem teljesitése folytán kibocsátott rendelkezések miatt a semmitöszékhez semm. panaszszal élni nem lehet. (Dtár XXV- 19.) A csőd a perügyelő által harmadik személy ellen indított per folyamában megszüntetvén s igy a bukottak szabad rendelkezési jogukat visszanyervén, ha a perügyelő által kezdett per folytatásától elállottak, magában azon körülmény, hogy a csődtömeg már nem létezik, nem gátolhatja azt, hogy alperes részére a perköltségek megítéltessenek. (Dtár XXV. 20.) A per birája előtt kötött egyesség a feleknek szóbeli kérelmükre is hivatalos alakban kiadandó. Teljesítendő az, habár az egyesség hivatalos alakban már egyszer kiadatott is, csakhogy az előirt bélyeg s a kiadványnak másolati megjelölése mellett. (Dtár XXV. 22.) IV. FEJEZET. Igazolás. (306—314. §§.) Oly esetben is, midőn az eskü kivételére a per birósága által más biróság kerestetett meg, eskü kivételére kitűzött határnap elmulasztása miatt az igazolás a per biróságánál kérelmezendő. (Dtár XVII. 32.) A sorrendi tárgyalásra kitűzött határnap elmulasztása miatt nincs helye az igazolásnak. (Dtár XX. 13.) 1. A semmis, panasz beadása határidejének elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs. 2. A semmis, panasz határidejének elmulasztása miatt igazoTárgymntató XVI—XXV. 6